Kihalt fajták,  Történelem

Hol van már a hawaii poi?

A hawaii poi kutyák őseit polinéz felfedezők vitték a szigetekre, időszámításunk szerint 300 és 800 között. A fajta a nevét egy jellegzetesen polinéz ételről kapta. A ‘poi’ eredetileg egy kásaféleség, amit különböző gyökérzöldségekből, főleg taróból készítenek. A kutyákat ezzel a közkedvelt, olcsó étellel etették illetve hizlalták. Mivel a szigeteken csak pár vaddisznó volt mint szárazföldi emlős, a hús rendkívül értékes dolognak számított. Állateledelnek nem adták. Ez a tartósan egyoldalú, rágást nem igénylő táplálás persze nyomot hagyott a kutyákon. Ennek volt köszönhető jellegzetes szerkezetű koponyájuk, lassú észjárásuk vagy rövid, görbe lábuk. Tulajdonképpen a rossz táplálás és a brutális beltenyésztés minden következményétől szenvedtek. Ugyanis a hawaii poi kutyák tenyésztése sosem volt olyan tudatos, mint amit mai értelemben annak nevezünk, de nem is ez volt a cél. Terelhető, vadászható állatok híján a kutyákat hagyományos munkára nem tudták használni. Ráadásul az elbeszélések szerint lassú mozgású, nem túl jó érzékszervekkel rendelkező, makacs, nehezen irányítható kutyák voltak. De akkor mégis miért tenyésztették őket?

Alapvetően két okból tenyésztettek poi kutyákat:

Egyrészt; a kutyák fontos spirituális szerepet játszottak a korai hawaii törzsek életében. A gyerekek védelmezőjének, szerencsehozó talizmánnak tekintették őket. Így amikor egy kisgyerek megszületett, a törzs a csecsemőnek ajándékozott egy poi kiskutyát, akit azután a család a gyerekkel együtt nevelgetett. Néha még együtt is szoptatták őket. Ha a gyermek meghalt, a kutyát is megölték és mellétemették. Ha a gyerek túlélte a kutyát, akkor az állat fogaiból láncot készítettek kis gazdája számára. Így a kutya a halála után is meg tudta védeni a gyermeket. Legalábbis a hiedelmek szerint, mivel a poi valódi fizikai védelemre adottságai miatt alkalmatlan volt. 

Másrészt; a hawaii poi húsa igen közkedvelt ínyencségnek számított. Ezért előfordult, hogy amikor a kisgyerek nyugovóra tért, a család megette a kutyát. Vallási ünnepek, lakomák alkalmával pedig rendszeresen asztalra kerültek. A zsengébb húsú fiatal kutyákat a poi kásával jó alaposan felhizlalták, majd kíméletesen végeztek velük. Javarészt azok a kutyák érték meg a felnőttkort, akiket tenyésztésben tartottak. 

Hawaii poi fogakból készült védelmező, szerencsehozó nyaklánc.

 

A 13. században újonnan érkező telepesek nagy vallási és társadalmi változást hoztak a szigetlakók életébe, ami a kutyákat is érintette. Az új rendszerben majdnem teljesen megszűnt spirituális szerepük, főleg húsforrást jelentettek. Az odalátogatók szerint a rövid szőrű, kis termetű, pocakos poi kutyák szabadon mászkáltak a szigeten a disznókkal együtt. Ugyanúgy tekintettek rájuk, és állítólag gyakran úgy is viselkedtek. „Csendes, lusta, ostoba állat volt – kissé olyan, mint egy disznó.” mondta róluk Jack Thorp. A kitaszított ebek félig vadon éltek a falvak szélén, gyakran senkihez sem tartoztak. Így a hawaii poi az évszázadok során pária kutya lett. Elnyomott, jogtalan, számkivetett fajta, aminek végül igen szerencsétlen sors jutott. 

A hawaii poi a szigetekre bevitt más fajtákkal való keveredés miatt a 19. századra szinte megszűnt önállóan létezni. Mivel a fajta emiatt „tisztátalanná vált” a hawaii őslakosok elvesztették érdeklődésüket a tenyésztés iránt, így egyre ritkább lett. Sok kutyával pedig az Európából és Ázsiából behurcolt betegségek végeztek. Veszettség meg parvovírus tizedelte őket. Ráadásul a bevitt fajták gyakran elvadulva kóboroltak a szigeteken, és levadászták a kevéske helyi állatállományt. Pusztításukat az őslakosok mérgezéssel próbálták kivédeni, aminek gyakran a poi kutyák is áldozatul estek.  Így a 20. század elejére teljesen kihaltak. Manapság a poi megnevezést főleg a helyi kóbor és / vagy keverék kutyákra használják, illetve olyan ebekre, amelyek hordoznak némi fajtajelleget.

A szigetekre érkező első európaiakat – különösen az angolokat – nagyon megdöbbentette a poi kutyákkal kapcsolatos ambivalencia. Mivel a kutyahús evés a legtöbb európai országban régóta tabunak számít, képtelenek voltak megérteni, hogyan lehet a kutya egyszerre oltalmazó szellem és fogyasztásra szánt haszonállat. A hawaii lakosok pedig egyáltalán nem értették, hogy látogatóik miért csak a disznóhúst találták fogyasztásra alkalmasnak. Hibába próbálták elmagyarázni nekik, hogy számukra milyen fontos fehérjeforrás a kutyahús, az európaiak mereven elzárkóztak tőle. Később – mivel a Hawaii szigetek az Egyesült Államok része lett – a magyar szocialista propaganda sajtó is felhasználta a poi kutyák történetét, bemutatva a “barbár” Amerikát. 

Hawaii asszony 1900 körül, a poi kutyák egyik utolsó élő példányával.

 

Az 1960-as években  – Jack Thorp igazgató vezetésével – a Honolulu Állatkert tenyésztési programjában megpróbálták rekonstruálni a fajtát, mivel azt gondolták a kutyák jelenléte, története szorosan hozzátartozik a hawaii történelemhez. A tenyésztés megkezdéséhez egy viszonylag sok fajtajelleggel bíró helyi keverék szukát használtak, illetve egy rokon fajtájú kant  a szintén polinéz Tahitiről. Végül majd 20 kutyát vontak be a programba, de próbálkozásaik rendre csődöt mondtak, ezért 12 év után feladták. Szegény hawaii poi így sosem kapta meg az igazi megbecsülést. Pedig alap adottságai révén ma népszerű fajta lehetne. Kistermetű, igénytelen, kis mozgásigényű, ugyanakkor igen nyugodt, barátságos, kifejezetten csendes, csak nagyon ritkán ugató, könnyen alkalmazkodó fajta volt. Megfelelő gondozással igazán jó családi kutya lehetne.

A honolului állatkert poi jellegű alapító szukája 1969-ben. A hawaii poi jellemzői: marmagassága 33-41 cm, súlya 6-16 kg. Füle hegyes és felálló, farka hosszú, kissé kunkorodó. Színe barna, barna-fehér vagy fehér.

 

Mióta lehet családi kedvenc egy kutya?
Régóta kutatják, hogy az ember mióta tart családi kedvencként kutyát. Sokáig legtöbben azon a véleményen voltak, hogy ez az újkori modern ember találmánya, korábban csak a használhatóság volt a cél. Az utóbbi években azonban bebizonyosodott, hogy már az ókorban is tartottak kizárólag hobbiból kutyát, olyat akit az emberrel egyenrangú családtagnak tartottak. Bizonyítják ezt olyan nemrég feltárt 3000-4000 éves egyiptomi sírok, ahol a kutyát közvetlen a gazda mellé temették, a sírkamrában pedig saját falfestményt és leírást kapott, amiben név szerint említik. 

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük