A tenyésztői kiégés szindróma

„A kiégés egy olyan folyamat, amelyben a stressz és a hajszolt munka hatására a hajdanában elkötelezett szakember eltávolodik munkájától” – Harold F. Cherniss.

A kiégés, vagyis a burnout szindróma; fizikai, érzelmi és mentális kimerülés okozta tünetegyüttes. Jellemzően azoknál alakul ki, akik munkájuk során huzamos ideig fokozott stressznek, érzelmi megterhelésnek vannak kitéve. Ezért gyakran „munkahelyi ártalomnak” is nevezik. A legérintettebb csoportok közt a pedagógusokat, egészségügyi és szociális dolgozókat szokták említeni.

Annak ellenére, hogy a kiégés minden kétséget kizáróan súlyosan érinti a tenyésztői társadalmat, eddig egyetlen anyagot sem találtam ami ebből az aspektusból foglalkozott volna a témával. Pedig szerintem nem kérdés, hogy hosszútávon milyen sok stresszel és érzelmi megterheléssel jár ez a tevékenység. Különös tekintettel arra, hogy ez nem egy munkahely. Ennek nincs vége azzal, hogy az ember hazamegy. Nincsenek szabadnapok, hétvégék, vagy ünnepnapok, és nincs meg az otthon teljes nyugalma. Ezért is foglalkoztam előző cikkemben a tenyésztői párkapcsolatok nehézségeivel, mivel a kiégés egyik fő oka; a támogató közeg hiánya.

A kutyatenyésztés illetve a tenyésztők társadalmi megítélése sem segít a helyzeten. Az emberek ezt a munkát nem ismerik, nem értik és nem is becsülik. A laikusok csak azt látják, hogy „milyen sokba kerül egy kölyök”, de a mögötte lévő áldozatokról mit sem sejtenek. Az ezzel járó stressz, a nagy felelősség, a gyakori krízishelyzetek, a rengeteg elvárás, az állandó nyomás, a rendszeres kialvatlanság, a támogató közeg, a megerősítés és az elismerés hiánya, számukra láthatatlan tényezők. „Hát miből áll ez? Összeengeded a két kutyát a kertben és dől a lóvé!” Mindezt úgy, hogy a legtöbben képtelenek megélni a kutyatenyésztésből. Vagyis kell egy rendes állás, vagy egyéb bevételi forrás, amiből az illető fenn tudja tartani a tenyészetet. Sokak számára ez inkább egy költséges hobbi, mintsem egy jól fizető munka. A hozzá kapcsolódó adminisztratív terhek is egyre nagyobbak, ráadásul minden folyamatosan változik, de nincs pl. egy központi oldal, vagy hírlevél, ami összegyűjtené ezeket és tájékoztatná a tenyésztőket a napi változásokról, újdonságokról. Legyen szó akár a FELIR számról, champion feltételek megváltozásáról, vagy új rendeletek, adatlapok, online felületek megjelenéséről. Minden információt úgy kell különböző helyekről összevadászni. Egy adminisztratív hibának, pillanatnyi figyelmetlenségnek pedig nagy ára lehet. Ha az például egy külföldi eladás / utaztatás kapcsán történik, és amiatt mondjuk az eladott kutyát elaltatják a határon. Mert ahány ország annyi beutazási szabály amik szintén folyamatosan változnak, pláne így a covid idején.

És akkor még nem is beszéltünk a kutyákkal kapcsolatos mindennapi problémákról, ami már önmagában is stressz-dús. Például születést és halált megélni felváltva, – akár ugyanazon a napon – pusztító érzelmi hullámvasút. Igazából olyan sokfelől, olyan sokféle stressz éri a tenyésztőket napi szinten, hogy arról egy külön anyagot össze lehetne állítani.

Egy tenyésztő működése során hatalmas, és irreális elvárásokkal néz szembe. Gyakran elhangzik, hogy az elvárások a vevők felől érkeznek, mivel egyre több a tudatos kiskutya vásárló, akinek már konkrét elképzelése van arról, hogy milyen kutyát szeretne. Főleg ami az egészségügyi kívánalmakat illeti. Hiszen ezer és ezer helyen hangsúlyozzák, hogy azért is érdemes tenyésztőt választani a szaporító helyett, mert akkor garantáltan egészséges kutyánk lesz. Ami egy irreális elvárás. Hiszen a tenyésztő sem Isten, nem lát bele az állatba, és hát a biológia eleve kizárja, hogy 100%-osan hibamentesen dolgozzunk. Az igazság az, hogy a hatalmas elvárások valójában nem a vevők felől jönnek, hanem a többi tenyésztőtől. Meg kell felelni mindig és mindenkinek (ami lehetetlen), ha az illető nem akarja, hogy nyilvánosan lekapják a tíz körméről, és mindenki előtt törzskönyves szaporítónak bélyegezzék. Hiszen ennél nagyobb sértést becsületes tenyésztő aligha kaphat. Emiatt előfordulhat, hogy a tenyésztő egy idő után már nem saját maga által irányít, hanem külső kényszerek hatására. Erőfeszítése és a bizonyítási vágya pedig egyre csak fokozódik.

A kiégés nem egyik pillanatról a másikra következik be. Ez egy folyamat, ami az évek, évtizedek során lépésről-lépésre, szakaszokban alakul ki.  A kezdetekben (1. szakasz) az ember lelkes, érdeklődő és nyitott. Szeretne jól, sőt a legjobban teljesíteni. Igazi idealista, aki azt hiszi, majd ő megváltja ezt a világot, és mindent jobban fog tudni csinálni, mint elődei. Közben próbál beilleszkedni a tenyésztői társadalomba. Vágyik rá, hogy abba a közegbe kerülhessen, ahol hasonló az értékrend az övéhez. Ahol megértik, ahol ugyanúgy gondolkodnak, ahol esetleg barátokra vagy egyéb társas kapcsolatokra lelhet. És persze… ahol később elismerik.

Az évek előrehaladtával, ahogy egyre több az inger és a tapasztalat, elérkezik a realizmus fázisa (2. szakasz). Lehull az idealista máz, múlik a kezdeti lelkesedés és az ember elkezdi meglátni a valóságot. Tisztába kerül a saját lehetőségeivel, korlátaival. Megkapja az első pár pofont, meg első visszajelzéseket, amik csak ritkán pozitívak. A tenyésztői társadalomba való beilleszkedés sem egyszerű, kevés a támogató, ámde annál több az ellenfél. Nagy a konkurencia, folyamatos a versenyhelyzet. A nyomás pedig egyre csak nő. A negatív behatások mellett persze sikerek is érik, pl. elkezd kiállításon nyeregetni, megszületik az első néhány alom, sikerül egy-két kölyköt ígéretes gazdának eladni… Ez azért lelkesíti az embert és az akadályok ellenére egyre nagyobb önbizalommal halad előre. Tulajdonképpen ez az a szakasz, amikor a tenyésztő valóban úgy működik ahogy kéne. Ez lenne az ideális állapot. Már reálisan látja a tenyésztés különböző oldalait, de még lelkes, viszi a lendület előre. Látja a pro és kontra érveket, ami ezt a „kis hobbit” illeti, de itt még sokkal több a pro.

A stagnálás / kiábrándulás szakaszában (3. szakasz) a tenyésztés és minden ami ezzel kapcsolatos egyre kevésbé okoz örömet a tenyésztőnek. A kezdeti lelkesedés szinte teljesen eltűnik, csökken a motiváció, az ember egyre gépiesebben teszi a dolgát. Sok dolgot (mint pl. összejövetelek, kiállítások) már inkább nyűgként él meg. Az új dolgokra való nyitottság, a más tenyésztőkkel, vevőkkel, gazdikkal folytatott aktív kapcsolat, vagy klubjában végzett tevékenysége szintén csökken, illetve egyre terhesebbé válik számára. Egyre kevésbé akar a szakmai társasági élet aktív részese lenni. Kezd kiábrándulni az egészből.

A frusztráció szakaszában (4. szakasz) a tenyésztő egyre inkább visszahúzódik. Teszi a dolgát, továbbra is tenyészt, bár már inkább csak a negatív oldalát látja. Sok örömöt nem lel benne. Társas eseményeken csak nagyon ritkán jelenik meg, a szakmai szociális élet egyre idegesítőbbé válik a számára.  Ebben a szakaszban a tenyésztő a döntéseit, tudását, azaz önmagát folyamatosan megkérdőjelezi. Illetve gyakran teszi fel magának a kérdést, hogy „Minek csinálom ezt?”. Mindenben teljesíti a kötelező minimumot, de már nincs motivációja arra, hogy annál többet tegyen. Kétségbe vonja a tenyésztés értelmét, gyakran cinikusan, becsmérlően beszél róla, értéktelen tevékenységnek érzi. Emiatt egy ilyen szakaszban lévő tenyésztővel folytatott szakmai beszélgetés nagyon demotiváló lehet, főleg egy lelkes kezdő számára. Ezek mellé kilátástalanság érzete párosul, egyre jobban eluralkodik rajta a depresszió. A kimenetele ennek a szakasznak egy tenyésztő esetében lehet az, hogy végül – akár 30-40 év után – örökre vagy átmenetileg feladja az őt felemésztő hobbit, és felszámolja a tenyészetét. Ha viszont ebbe a szakaszba érve érzi magán, hogy valami nagyon nem stimmel de mégis változatlanul folytatja, annak általában 3 oka lehet: pénz, presztízs, hatalom, melyek a kutyás tevékenységéhez kapcsolódnak. Ezekben az esetekben nem tud lépni, hiszen a változással az egzisztenciáját kockáztatná.

A kiégés utolsó két szakaszában lévő tenyésztő erős frusztrációja miatt ingerlékeny, cselekedetei, reakciói kiszámíthatatlanná válnak. Szétesik, dekoncentrált, emiatt egyre gyakrabban hibázik. Értékrendje átalakul, a korábban fontos dolgok már nem számítanak. Állataihoz nem képes érzelmileg kötődni, inkább eszközként tekint rájuk. Az utolsó szakaszhoz közeledve a személyes igények teljesen elhanyagolódnak. Egyre inkább megmutatkoznak a kialvatlanság, fáradtság, kimerültség és a stressz testi tünetei. Gyakoribb a fejfájás, kiadós alvás után sem szűnő fáradtságérzet, lassuló, bizonytalan mozdulatok, szédülés, stb. A kialvatlanság és a stressz hatására gyengül az immunrendszer, fogékonyabbá válik a különböző betegségekre. A szervezet minden módján jelzi, hogy elérte kapacitása határait.

A fásultság / apátia fázisában (5. vagyis utolsó szakasz) a tenyésztő egyre ridegebbé válik, másokkal egyre türelmetlenebb, néha már ellenséges. A tenyésztési, vagy kiállítási sikerek nem jelentenek valódi örömöt a számára. Kifejezetten rosszul érzi magát a bőrében. Kényelmetlennek, fojtogatónak érzi a helyzetét, minden motivációja megszűnt, mégis elveti a változtatás lehetőségét. A segítséget elutasítja. Testileg, szellemileg, lelkileg is teljesen kimerült. Érzései folyamatos elnyomása, visszafojtása miatt közönyössé, érdektelenné, fásulttá, és gyakran ingerültté válik.

A pszichoszomatikus tünetek, majd a belső üresség, depresszió, illetve egyéb pszichés betegségek (pl. pánikrohamok) megjelenése után beáll a teljes kiégettség, összeomlás állapota. Az ember ekkor már képtelen elvégezni feladatait, és önpusztítóvá válik.

„A szindróma … a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.” – Herbert Freudenberger

A kiégés megelőzhető és kialakulása esetén visszafordítható folyamat. Megelőzhető illetve kezelhető azzal, ha figyelmet fordítunk saját magunkra, és nem engedjük, hogy a kutyázás átvegye az irányítást az életünk felett. Ki kell lépni időnként, előtérbe helyezni magunkat, időt szánni magunkra, keresni nem kutyás elfoglaltságot. Olyat ami örömet ad, amivel ki tudunk kapcsolódni. Legyen az bármi, videojáték, gombaszedés az erdőben, falmászás, kötés, versírás, koncert, színház, vagy sárkányeregetés. Fontos, hogy engedjünk magunknak megfelelő mennyiségű pihenőidőt. Nem egyszer sokat, hanem bármennyit, de rendszeresen. A feltöltődés az egyik leghatékonyabb ellenszer. Segíthet a meditáció, az autogén tréning, bármilyen számunkra hatékony relaxációs technika. A támogató emberi kapcsolatok ugyancsak gyógyítóan hatnak. Az önismeret és az önfejlesztés, illetve az esetleges alapproblémák feloldása szintén segít megelőzni vagy leküzdeni a kiégést. A leghatékonyabb ehhez persze a pszichoterápia. Rengeteget tud segíteni akkor is, ha nem tudjuk csökkenteni a terheket.

A legfontosabb lépés azonban a probléma felismerése és megismerése. A cikk célja legfőképpen ennek segítése.