Kutyák a korai magyar moziban – II. rész

A kutyás némafilmek sikerének köszönhetően a színház világában is egyre több magyar kutyasztár született. Négylábú színészek korábban csak statisztaként tűntek fel hazai darabokban, az 1920-as évek közepétől azonban jóval jelentősebb, esetenként főszerepeket kaptak. A kutyák némafilmes és színházi pályafutása ágyazott meg a hangosfilm korszakában megjelenő magyar kutyafilmeknek.

 

 

Színházi kutyák

A magyar színházakban már az 1910-es években – sőt, valószínűleg jóval korábban is – megjelentek kutyaszereplők. A színpadra lépő kutyák többnyire pedigrés ebek voltak, akiknek tulajdonosai a színház világában dolgoztak. Ám ahogy a kutyák előléptek a reflektorfénybe, szükségessé vált a „kutyasorozás”.

 

 

A ’20-as években – a korabeli kutyafilmek hatására – a színházi szerepekre leginkább csendőr- vagy rendőrkutyának képzett németjuhászokat választottak. A Városi Színház 1926-ban mutatta be a „Hajtóvadászat” című operettet, melyben jelentős szerepet játszott „egy hatalmas rendőrkutya, a magyar Rin-Tin-Tin”. 1929-ben pedig a Király Színház tartott kutyaszereplő-válogatást egy készülő darabjához:

„A budapesti Király Színházban kutyasorozás volt a napokban, mert a Tommy és társa című darab egyik főszereplője egy farkaskutya. Rengeteg Bobbyt, Pajtást és Tarzant hoztak fel, amíg sikerült egyet kiválasztani.” – Prágai Magyar Hirlap, 1929.09.22.

 

 

A választás végül Péterfy csendőrőrmester Link nevű német juhászkutyájára esett. Link – vagy Link Jakab, ahogy a színházban nevezték – korábban csendőrkutyaként teljesített szolgálatot, majd a Rin Tin Tin filmek hatására pályát váltott. A gazdája által kiválóan trenírozott Link végül hatalmas sikert aratott a „Tommy és társa” című darab egyik főszereplőjeként.

„Ez a kutya szenzációs színészi képességeket árul el. Olyan otthonosan mozog a színpadon, mintha öreg színész volna. Végszóra ugat, nem kell neki se súgó, se ügyelő, mert ösztönszerűleg megérzi, hogy mikor van jelenése. Link Jakabnak esténként óriási sikere van, és méltán nevezik a színházban magyar Rin- Tin-Tin-nek.” – Ujság, 1929.10.20.

 

 

A színpadon szereplő kutyák fajtapalettája a ’30-as évekre kiszélesedett. 1932-ben a Művész Színház adta elő a „Tűzmadár” című darabot, melyben egy Teppy névre hallgató francia bulldog is szerepelt Berky Lili színésznő oldalán. Teppy korábban öt aranyérmet nyert kutyakiállításokon, tulajdonosa Hermann Richárd színigazgató volt. A kutyát a szerepre Berky Lili férje, Gózon Gyula tanította be.

 

 

Következő évben volt a premierje a Pesti Színház „Papucs” című operettjének, melynek címszerepét egy pedigrés drótszőrű foxterrier kapta meg. A szentendrei kutyatenyészetből kölcsönzött foxin kívül, a „kutyahistóriaként” hirdetett darabban más kutyaszereplők is feltűntek. 1936 októberében már komondoroktól hemzsegett a Művész Színház udvara, ahol az „Aranyhal” című darabhoz tartottak kutyasorozást. Ötven komondor versengett a szerepért, végül a nagytétényi Bodri léphetett a világot jelentő deszkákra Rózsahegyi Kálmán partnereként.

 

 

Kutyafilmek a hangosfilm-korszakban

Az átmenet a néma- és a hangosfilm között egy olyan múló vákuumidőszak volt, amikor a nagyszabású kutyafilmek gyártása és vetítése megritkult. A téma a ’20-as évek végére amúgy is kezdett kifáradni. A klasszikus drámai kutyafilm-történetek egyre csak ismétlődtek, nehéz volt újat mutatni, így a nézők telítődtek az egy kaptafára készülő produkciókkal. A hangosfilm megjelenésével a fókusz az emberi színészek és a párbeszédek felé tolódott, a forgatások technikai körülményei pedig radikálisan megváltoztak. A kutyák nehezen alkalmazkodtak a hangközpontú világhoz a megszokott műfaji kereteken belül. A filmesek ekkor megpróbálták őket más műfajokba átültetni, így újra érdekessé válhattak a közönség számára.

A ’30-as évek legelején a Dogville Comedies hangos rövidfilmjei hozták el a magyar nézőknek a kutyafilm egyik első megújulási kísérletét. A német nyelven megszólaló amerikai sorozat – melyből a „Kutyaszerelem” című burleszket vetítették elsőként – nem aratott osztatlan sikert. Egyesek állatkínzásnak minősítették, illetve kifogásolták az elavult trükköket és a filmek ízléstelen humorát. Mégis sok néző tetszését elnyerhették, hisz a széria majd minden epizódját forgalmazták Magyarországon. Az 1931 februárjában bemutatott „Maki és Lux barátságot kötnek” című német állatfilm viszont egyöntetűen pozitív fogadtatást kapott. Ez a rövidke kutyás alkotás – mint az első magyarul beszélő kultúrfilm – bebizonyította, hogy egy ismeretterjesztő is lehet lebilincselő és szórakoztató, ráadásul a benne szereplő állatok játéka nagyon spontánnak és természetesnek hatott.

 

 

A közönség által igen kedvelt nagy volumenű kutyafilmek visszatérése csak 1932-ben kezdődött. A mérföldkövet azonban az 1935-ben bemutatott „A vadon szava” című filmadaptáció jelentette, mely a hangosfilm felfokozott igényeinek is megfelelt. Ugyanakkor a sztárrendszer felerősödésével a színészek kerültek a középpontba, a kutyák pedig – még egy kutyafilmben is – háttérbe szorultak, ezért Buck szerepe elsikkadt olyan világsztárok árnyékában, mint Clark Gable és Loretta Young.

 

 

A magyar hangosfilm kezdeti időszakában több alkotásban szerepeltek kutyák. Az 1932-ben forgatott „Repülő arany” című filmben például két szamojéd és egy hatalmas német dog is megjelent, de szerepük valószínűleg nem volt hangsúlyos. Ám ekkoriban kezdett felpezsdülni a hazai amatőrfilmezés világa.

 

 

Pathé Baby filmek

Az amatőrfilmezés az 1930-as években kezdett szélesebb körben terjedni Magyarországon. A szenvedélyes amatőr filmesek közé tartozott Titkos Ilona színésznő is, aki rendszeresen megörökítette tenyészete kutyáit. A Pathé Baby márka budapesti kirendeltsége külön ajánlattal célozta meg azokat a tehetősebb kutyatartókat, akik nem rendelkeztek saját kézikamerával: szakembereik 10 pengőért professzionális filmfelvételt készítettek a megrendelő kutyájáról.

 

 

1935 tavaszán a MEOE airedale terrier szakosztálya matinét tartott a Pathé Baby bemutató helyiségében. Az egybegyűlt ebek és gazdáik először egy kutyafilmet néztek meg, amit egy vetített képsorozat követett a korszak legnevesebb airedale terrierjeiről. Ezután Ilosvai Lajos Károly, a MEOE ügyvezető igazgatója és dr. Barna Károlyné szakosztályi elnök tartott szenvedélyes szakmai beszédet, majd a megjelent kutyákról filmfelvételt készítettek, amit egy későbbi matinén terveztek lejátszani. A történelem viharában a legtöbb amatőr felvétel magángyűjteményekben kallódott el. A Pathé Baby filmek zöme szintén hasonló sorsra juthatott, mivel csak egyetlen példány készült belőlük a megrendelő számára.

 

 

Száz kutya egy sorban

„Rendy Lili, a tehetséges fiatal újságírónő írta és rendezte a »Száz kutya egy sorban« című rövidfilmet, amelyben a pulik, komondorok és az airedale terrierek, vizslák, foxik, tacskók, pumik, spiccek, spánielek, vadászkopók, bulldogok sokasága vonul fel, élükön dr. Dutka Mária, az ismert képzőművészeti esztétikus Tinike nevű aranyos drótszőrű foxijával s ennek a bolondos kis kutyának vaksi, négynapos kölykeivel. Ügyes, ötletes, érdekes kisfilm s nemcsak a kutyabarátokat érdekli, de az egész nézőtér mosolyog a vetítés után.” – Az Est, 1939.01.19.

Az 1938-ban készített „Száz kutya egy sorban” volt az első olyan magyar hangosfilm, amit kifejezetten „kutyafilmként” emlegettek. A Rendy Lili által megálmodott ismeretterjesztő rövidfilm – melynek sztárjai kizárólag kutyák voltak – hamar igazi közönségkedvencé vált. A legkülönbözőbb fajtákat felvonultató könnyed összeállítás rendkívül széles körű betekintést nyújtott a hazai kutyatársadalomba. Változatos képsorait Behár György aláfestő zenéje és Pluhár István szellemes narrációja tette még színesebbé.

„Rendy Lily, a jó nevű fiatal újságírónő, aki néhány ilyen kis filmmel már ismertté tette a nevét a magyar mozivásznon, most a magyar vidéki és városi kutyák életéből gyűjtött össze egész sereg megfigyelést vidám szöveggel kísérve. Látjuk a Hortobágyon terelő magyar pulit és látjuk a kozmetikában szépítésre váró airedaleket és sealyhameket, rendőrkutyákat, artistakutyákat, »tűzoltó« kutyákat, falkavadászatot, szóval a mai kutyaélet egész keresztmetszetét.” – Esti Kurir, 1939.01.19. / Magyarország, 1939.01.19.

 

 

Párbaj semmiért

Az első magyar kutyás nagyjátékfilm már a bemutatója előtt óriási hírverést kapott. A filmgyártó vállalat ugyanis felhívást intézett a közönséghez, mely szinte az összes hazai és határon túli magyar napilapban megjelent:

„Eb ura fakó. Ismét közönségünkhöz fordulunk tanácsért. Hunyady Sándor és Vaszary János írtak egy bűbájos magyar kutyafilmet, amely arról szól, hogy… Az Atelier filmvállalat azonban, amely a filmet gyártotta, nincsen megelégedve a címmel és a közönséghez fordul jó címért. Az elfogadott címet illően honorálja. Ha jobb ötletet nem kap, úgy a Kutya van a kertben lesz a címe a filmnek. Kérjük olvasóinkat, szíveskedjenek az ötleteket a filmvállalattal közölni.” – Dunántúl, 1939.11.12.

Két héttel később hasonló módon eredményt hirdettek, miszerint a gyártó cég a „Párbaj semmiért” címet választotta, amiért már át is adták a 200 pengős jutalmat Horváth Julianna szegedi lakosnak.

 

 

A kutyafilmként hirdetett „Párbaj semmiért” Hunyady Sándor novellája alapján készült, aki így nyilatkozott a műről:

„Ez sem kutyafilm abban az értelemben, ahogyan a híres és kitűnő Rin-Tin-Tin históriák azok voltak. De a bonyodalmának középpontjában csakugyan egy kutya szerepel. Egy telivér angol drótszőrű, amely a valóságban is élt, sőt talán most is él, fogatlanul és megőszülve a kutyaéletkor végső határán. Mert a mozi story alapja igaz történet. Szereplőit személyesen ismertem.” – Szinházi Magazin, 1939.12.02.

Az 1940 márciusában bemutatott kutyás hangosfilm két szomszéd családról szólt, akik lovakat és kutyákat tenyésztettek. A konfliktust egy Angliából hozott pedigrés drótszőrű foxi indította el, amelyet az egyik szomszéd megpróbált elrejteni a másik elől. Kellemetlen fordulatok sorozata után a helyzet végül rendeződött. A kutya kulcsszerepet játszott a viszály kialakulásában és a boldog befejezésben is.

 

 

A „Párbaj semmiért” kutyasztárja egy Bobby nevű drótszőrű foxterrier volt, akit Csortos Gyula „nagyon tehetséges fiatal állatnak” nevezett. A filmben szereplő kutyafajta kiválasztása több szempontból is remek döntés volt. Az alkotók hűek maradtak a történet eredeti alapjához, hiszen a megtörtént eset középpontjában valóban egy drótszőrű foxi állt. Emellett a foxterrier évtizedek óta a legnépszerűbb kutyafajta volt Magyarországon, így filmes megjelenése eleve növelhette a nézők szimpátiáját. A foxterrier szerepeltetése ráadásul egy hollywoodi mintát is követett, hisz a ’30-as évek legragyogóbb amerikai kutyasztárja egy Skippy nevű drótszőrű foxi volt, akit a magyar közönség is jól ismert. A magyar kutyafilm ezzel megtalálta a saját hangját: egyszerre volt autentikus, populáris és a nemzetközi korszellemhez igazodó.

 

 

A film sikerét jól mutatja, hogy hét éven át folyamatosan játszották a mozik. Vetítését 1947 augusztusában tiltotta be a kibontakozó kommunista hatalom, mivel a produkció a Horthy-korszak polgári értékeit reprezentálta.

 

 

Magyar kutyás filmek a második világháború után

A második világháború utáni évtizedek új korszakot nyitottak a hazai kutyafilmek történetében. Az első színes kutyás mozifilm Homoki-Nagy István nevéhez köthető, aki merőben szokatlan irányt adott a témának. Az 1958 márciusában bemutatott „Cimborák – Nádi szélben” című alkotásában, a kutyákat a vadon élő állatokkal együtt egy természetfilm szereplőivé tette. A film egy Fickó nevű magyar vizsla és egy Pletyka nevű tacskó kalandjain keresztül mutatta be hazánk gazdag élővilágát.

 

 

A Cimborák nem csak műfaját, hanem fajtaválasztását tekintve is úttörőnek számított, hiszen magyar kutyafajta korábban nem játszott filmfőszerepet. Ezt az utat folytatta az 1959 júniusában debütáló „Bogáncs”, melynek címszerepét egy puli kapta, bár az irodalmi műben pumi szerepelt. A híres regényen alapuló filmadaptáció az ember és a kutya közti mély kötelék ábrázolásával a téma eredeti gyökeréhez nyúlt vissza.

 

 

Fickó és Pletyka 1960-ban tért vissza a „Cimborák – Hegyen-völgyön” című folytatásban. Homoki-Nagy István ezután még két kutyás filmet forgatott egy tacskóval, aki a szóbeszédek szerint az első Pletyka leszármazottja volt. A „Pletyka délutánja” című rövidfilmet 1966-ban, a „Kurtalábú pásztor” históriáját pedig 1971-ben mutatták be.

 

 

Bár a Kurtalábú pásztort folytatásos történetként is vetítették, az első igazi magyar kutyás televíziós sorozat a „Kántor” című irodalmi adaptáció volt, melyet a magyar bűnüldözés történetének legeredményesebb nyomozókutyája inspirált. Az 1976-ban bemutatott öt részes krimi a klasszikus rendőrkutya filmeket idézte.

 

 

2014-ben mutatták be a „Fehér isten” című thrillert, melyben több mint 200 – többségében menhelyi keverék – kutya szerepelt. Az utópisztikus történetben az ebek egy elnyomott kisebbséget szimbolizáltak. A film rendkívül látványos jelenetei hosszas és komplex felkészülést igényeltek. Következő évben került a mozikba a „Mancs” című kalandfilm, melynek történetét a világhírű miskolci mentőkutya ihlette. Meseszerű képsoraiban élőszereplős és animációs, illetve fiktív és valóságos elemek keveredtek. A filmmel az alkotók nem csak a címszereplő német juhászkutya, hanem az összes mentőkutya előtt tisztelegtek.

 

 

Epilógus

Az 1920-as években Magyarországon megjelenő nagyszabású amerikai kutyafilmek újdonságként hatottak a hazai közönségre. Történeteik könnyen érthetőek voltak nyelvtől és műveltségi szinttől függetlenül. A filmekben szereplő kutyák pedig emberfeletti tetteket hajtottak végre, ami egy meg nem élt csoda élményét nyújtotta. Hatalmas népszerűségük oka azonban főképp a kor általános lélektani jellemzőiben keresendő.

Az olyan történelmi események, mint az első világháború, az őszirózsás forradalom, a spanyolnátha járvány, a vörösterror, a román megszállás, a területi elcsatolások és a fehérterror súlyos társadalmi elidegenedést szültek. Az emberek elárulva érezték magukat, nem tudták ki a barát és ki az ellenség, kapcsolataik megrendültek és magukba zárkóztak. A félelem és a fájdalom mélyen beépült a mindennapjaikba. Mindeközben vágytak a feszültségoldásra és a biztonságot adó tiszta értékekre. Ezért volt a kutyafilmeknek olyan erős hatása, hiszen a hűségről, a bizalomról és a megmentésről szóltak. A filmekben szereplő kutyahősök pedig a bátorságot és a jó győzelmét szimbolizálták. Ezek a filmek gyakran csodás tájakon játszódtak, ahol a szereplők a természettel éltek harmóniában. Az idilli környezetben ábrázolt mély kötődés az ember és négylábú bajtársa között hitet és reményt adott. Mindez megnyugtató és vágyott állapot lehetett a nézők számára. A pozitív történetek és a feltétel nélküli szeretet ilyen módon való szemléltetése mélyen rezonálhatott egy olyan társadalomban, ahol az emberek egymásba vetett hite megingott a közösségi és a személyes árulások miatt.

Az amerikai kutyafilmek taroltak a mozikban, miközben a magyar filmgyártás alig termelt hasonló alkotásokat. A magyar filmipar – főleg nehéz gazdasági helyzete és a más témák iránti érdeklődése miatt – nem tudott és nem is akart versenyezni Hollywooddal e téren. Valójában nem is volt rá szükség, mivel az amerikai filmgyártás hihetetlen tempóban és hatalmas költségvetéssel ontotta magából a látványos kutyás szuperprodukciókat, amik bőven kielégítették a magyar nézők ilyen irányú igényeit. A hazai filmesek inkább a nemzeti csapások sajátos feldolgozására, a valósághoz közelibb történetekre és a helyi humorra fókuszáltak, ami a saját útjukat jelölte ki az amerikai álomgyárral szemben.

A kollektív trauma miatt a magyar társadalom a valóságban is nagyobb érdeklődéssel fordult a kutyák felé, ami az ebtartás és -tenyésztés fellendülését eredményezte. Mikor az emberi kapcsolatok törékennyé és kiszámíthatatlanná váltak, a kutya tökéletes menekülést és vigaszt jelentett. A kutya hűséges, feltétel nélkül szeret, nem árul el és nem ítélkezik. A filmek – melyek ezt a köteléket ábrázolták – megerősítették azt az alapvető emberi vágyat a bizalomra és a kapcsolódásra, ami a társadalomban hiánycikké vált. A kutya egyfajta társasági mankó, egy „nem ember, de mégis emberi” kapaszkodó lett egy elidegenedett világban, mely enyhítette a magányt.

 

Vége.

 

Írta és szerkesztette: Zöldhelyi Adrienn