• Aktuális,  Kutya,  Kutyapolitika,  Szervezetek

    Az elnökválasztásról

    Megmondom őszintén, ez az a téma – mármint a kutyapolitika – amivel sosem szerettem volna nyilvánosan foglalkozni. No nem azért mert nem érdekel… és néha picit bele is nyúlok egy-egy téma kapcsán. Most viszont különösen foglalkoztat a dolog és annyira feszít a rengeteg kérdés, hogy egyszerűen nem bírom ki. Feltenném én ezeket a kérdéseket az illetékeseknek valami fórumon, ha tudnám, hogy kik az illetékesek és hol a fórum. Korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének Szövetségének elnökválasztása várhatóan 2023. január 11-én lesz. Tehát lemennek az ünnepek és már itt is van. A MEOESZ oldalán megjelent rövid közlemény szerint az elnökjelöltek a választást megelőző napon délután 4 óráig…

  • Aktuális,  Kinológia,  Kutya,  Szervezetek,  Tenyésztők,  Történelem

    Arcképcsarnok: MEOE elnökök 1961-2022

    Mint egy korábbi bejegyzésben említettem… Az 1956 elején alakult MKOE – Magyar Kutyatenyésztők Országos Egyesülete 1961 márciusában módosította alapszabályait és felvette a MEOE – Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete nevet, majd ugyanebben az évben csatlakozott az FCI-hez. A MEOE elnöke ekkor Kerekes Béla (szül. Dárda, 1900. július 24.), a Dárdai magyar vizsla kennel tulajdonosa volt. A napi ügyvitelért felelős főtitkár Puy Aladár (1907-1992) agrármérnök volt, aki már évek óta vezető szerepet töltött be az Egyesület életében.   Kerekes Bélát az elnöki székben alelnöke, dr. Abonyi Lajos (1900-1978) állatorvos követte, aki majd 50 évig részese volt a hazai kinológiai életnek. Abonyi doktor 1963-ban köszönt le, de továbbra is a vezetőség aktív tagja…

  • Aktuális,  Kinológia,  Kutya,  Kutyakiállítás,  Tenyésztők,  Történelem

    Gondolatok a Kiscelli kutya kiállításról

    Majd egy éve annak, hogy Kiscelli Múzeum meghirdette; időszakos kiállítást készül nyitni „VAU! A fővárosi kutyatartás kultúrtörténete” címmel. Üdvözöltem az ötletet és nagyon vártam, hogy megnézhessem, mivel a történelmi visszatekintés a magyar kutyázásba igencsak érdekel, legyen szó annak bármilyen aspektusáról. Ezért voltak is elvárásaim, meg nem is. Túl nagyokat nem mertem álmodni, nehogy csalódjak. Mégis feltüzelt a gondolat, hátha – a nyilvánosságot is bevonó – anyaggyűjtés során belebotlottak igazán értékes és ritka kincsekbe, s azokat majd felvonultatják a díszes vitrinekben. A legnagyobb vágyam persze a kutyászat Szent Grálja lett volna, a háború előtti törzskönyvi kötetek, de ha őszinte akarok lenni, ebben azért komolyan nem reménykedtem. Azokat egyszerűen elnyelte a föld.…

  • Aktuális,  Kutya,  Kutyafajták,  Tenyésztők

    Vonyítok

    Az utóbbi időkben úgy érzem egyre inkább eluralkodik a kutyatenyésztés körüli káosz.  A kaotikus állapotnak több oka van. Egyrészt szinte naponta érkeznek külföldről hírek arról, hogy éppen milyen újabb megszorításokat terveznek a kutyatenyésztésre, illetve ehhez kapcsolódóan, a kutyakiállításokra, kutyasportokra, kutyakozmetikusokra, stb. vonatkozóan. Ezek az új – főleg nyugat-európai – tiltó, szigorító rendelkezések, törvények a magyar tenyésztők számára szinte teljesen átláthatatlanok. Miközben ezek minket is érintenek, és valószínű egyre inkább érinteni fognak. Bár azt gondolom ezzel nem vagyunk egyedül, és sokszor a rendelkező országok tenyésztői sincsenek vele teljesen tisztában, hogy mi történik körülöttük. Korlátozzák, vagy éppen betiltják bizonyos (pl. nyomott orrú) fajták tenyésztését, születnek színek (pl. blue merle) tiltására vonatkozó rendeletek,…

  • Aktuális,  Kutya,  Social media,  Tenyésztők,  TikTok

    Kutyák és tenyésztők a TikTok-on

    A TikTok az egyik legdinamikusabban fejlődő alkalmazás, felhasználói száma napról-napra nő, és egyre több kutyás illetve tenyésztő tűnik fel rajta. A TikTok nagyon értékes reklámfelület és lehetőség arra, hogy egy tenyésztő tevékenységének és kutyáinak olyan oldalát mutassa meg, amire máshol nincs mód. A minivideók készítése egyfajta önkifejezési forma, amit akár egészen művészi szintre lehet fejleszteni. Ehhez azonban meg kell érteni, ismerni a felületet, és meg kell tanulni kihasználni azt. Ha valaki csatornát szeretne létrehozni, érdemes előtte felhasználóként szörfölni rajta legalább pár hónapig. Megnézni minél több videót, megismerni a TikTok működését és a közösség igényeit. „A TikTok az nagyon sok szempontból a legjobb social media platform jelenleg. A legérdekesebb, kreatívabb és…

  • Aktuális,  Kutya,  Tenyésztők,  Történelem

    Hová tűntek a kutyás újságok?

    Amikor gyerek voltam és elkezdtek érdekelni a kutyák, hamar rajongója lettem a kutyás újságoknak. Korábban több ilyen lap volt a piacon. Csak kibattyogtam az újságoshoz és rendre bevásároltam mindet. Vettem az A Kutyát, a Kutya Revüt, a Nemzetközi Kutya Magazint, meg amit csak kapni lehetett. Sok cikk megmaradt bennem amit olvastam, ami nagy hatással volt rám, vagy ami felkeltette a kíváncsiságomat olyasmi iránt amiről addig még csak nem is hallottam. Fiatalkorom kutyás lapjaiból mára nem maradt egy sem. Minden nyomtatott szakmai kutyás lap megszűnt. Online újságok vannak persze, de… Egyrészt; Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel, de én szeretem kézbe fogni az újságot. Szeretem lapozgatni, szeretem a látványát, az illatát, a…