• Aktuális,  Collie,  Kutya,  Tenyésztők,  Történelem

    Háborús gondolatok

    Több hónapos egészségügyi kényszer-pihenő után azt gondoltam, ott fogom folytatni a blogot ahol abbahagytam. A soron következő cikk a tenyésztői stressz lett volna. De azután kitört a háború, és egyszerűen annyira bagatell lenne most a hétköznapi gondokon siránkozni, hogy képtelen lennék erről írni. Nem is lenne túl ízléses. Számos cikk jelent meg korábban a hadszíntereken szolgáló ebekről, de hogy a civil lakosság kutyáinak mi a sorsa háborús időkben, arról csak elvétve van információ. Írásaimban már többször foglalkoztam azzal, hogy a történelem sodrása, illetve bizonyos események, hogyan befolyásolták az emberek mellett kutyáik életét. Külön kiemelve a fajtatiszta ebek történetének alakulását, mivel ők egyfajta nemzeti jelképek, vagyis a politika gyakran beleszólt/beleszól abba,…

  • Kutya,  Pszichológia,  Szociálpszichológia,  Tenyésztők

    Egy ágyban a tenyésztővel

    A kutyatenyésztés egy életforma. A tenyésztői közösség pedig tulajdonképpen egy mikrotársadalom a társadalomban, mely saját hierarchiával, saját értékrenddel bír. A társas kapcsolatokat sokszor egészen más szempontok befolyásolják, mint a hétköznapi embereknél. Ebbe természetesen beletartozik a család, de róluk azért nem beszélnék részletesebben, mert ők általában sokkal elfogadóbbak, hiszen családtagról van szó. (Persze ez sem minden esetben igaz!) A barátoknak pedig nem kell együtt élni a tenyésztővel, így meglátásom – és más tenyésztőkkel folytatott több száz órányi beszélgetés – szerint a tenyésztői létforma a legintenzívebb hatást a párkapcsolatokra gyakorolja. Nem hiszem, hogy az évek során találkoztam volna olyan tenyésztővel, akinek a párkapcsolatát / párkapcsolatait ne befolyásolta volna alapvetően a kutyatenyésztés, hiszen…

  • Kutya,  Pszichológia,  Történelem,  Tudomány

    Kutyázás és tudományok – Münchhausen by proxy

    Régóta foglalkoztat a kutyázás kapcsolata a különböző tudományokkal. Ha az ember a kutyák után kutakodik – legyen szó szinte bármiről – számos érdekes aspektusra lehet bukkanni. Nem gondoltam volna például, hogy amikor szinte véletlenszerűen elkezdtem feltárni a saját fajtám hazai történetét, olyan összefüggésekre bukkanok, amitől leesik az állam. Hogy a történelemhamisítás mint olyan, a kutyázást is érinti. Hogy a politika ebbe is beférkőzik, már igencsak régóta. Például mi hosszúszőrű collie tenyésztők sokáig úgy tudtuk, hogy a magyar collie tenyésztés története csak több évvel a II. Világháború után kezdődött Magyarországon, egész konkrétan az 1960-as években. Azután elég volt 10 percet eltöltenem a magyar sajtó adatbázisban ahhoz, hogy rájöjjek, ez mennyire nem…

  • Kutya,  Kutyafajták

    Halálos közelség

    Évente több lista is készül arról, hogy az emberre nézve melyek a leghalálosabb állatok a Földön. Az állatok aszerint vannak rangsorolva, hogy az adott évben hány emberi halálesetért voltak közvetlenül felelősek. A felsorolások első felében rendszeresen megtalálható legjobb barátunk; a kutya. No de nem feltétlen azért, amiért első blikkre gondolnánk… Amikor emberre halálos állatokra gondolunk, elsősorban olyan ragadozók jutnak az eszünkbe, mint a krokodil, a cápa, az oroszlán, vagy a medve. Pedig ők a dobogó közelében sincsenek. A kutyák évente minimum 25-35 ezer ember halálát okozzák. Így az emberre nézve 4. leghalálosabb állat. A végzetes kimenetelű kutyatámadások azonban ennek csak nagyon kis százalékát teszik ki. Azért kerültek a negyedik helyre,…

  • Hasznos,  Kutya,  Szerződés,  Társtulajdon

    A kutyák társtulajdoni szerződéséről

    Az utóbbi hónapokban több alkalommal tettem fel olyan kölyök-hirdetést az oldalra, amiben a tenyésztő kizárólag társtulajdonost keres kiskutyája számára. Mint aki először találkozik a kifejezéssel, megpróbáltam az Internetről kideríteni, hogy kutyák esetében mit takar pontosan a társtulajdon fogalma, és milyen feltételei lehetnek, de nem jártam sok sikerrel. Megkönnyítené a helyzetet, ha lenne rá egy hivatalos formanyomtatvány, nyilvánosan elérhető szerződésminta, de nincs. Főleg azért, mert a kutyák társtulajdonosi megállapodása minden esetben nagyon egyedi, a feltételek igen eltérőek lehetnek. Már ha csak azt nézem, hogy kan vagy szuka a szóban-forgó állat. Így hozzávetőlegesen megpróbálom összeszedni, hogy körülbelül mire vonatkozó pontokat tartalmazhat egy társtulajdoni szerződés. Előtte azonban nézzük az alapokat. Miért ad egy…

  • Hasznos,  Kiskutya,  Kutya,  Kutyavásárlás

    Hogyan írjunk levelet tenyésztőnek? Mintalevéllel!

    Az utóbbi években úgy érzem van némi kommunikációs zavar a kutyatenyésztők és a kiskutya iránt érdeklődők között. Egyre több tenyésztő jelzi már a weboldalán, hogy bemutatkozó levelet vár az érdeklődőktől. Aki viszont első alkalommal van ilyen helyzetben, kicsit olyan sután érezheti magát, hogy mégis mit kellene írnom? Mit várnak tőlem, hogy megkapjam azt a kutyát? Ezért az elmúlt években rendszeresen találkozni több oldalt kitöltő, magánjellegű információkban igencsak bővelkedő érdeklődő levelekkel. Kellene, hogy legyen valami átmenet a „Mennyi a kutya?” és a mindenre (de tényleg mindenre!) kiterjedő önéletrajz között, de csak a legritkább esetben van. Ehhez próbálok némi útmutatást nyújtani. Nézzük mit is kéne tartalmaznia egy ilyen levélnek. Először is… Részletesebb…