A cikksorozat második és harmadik része már sorra vette az 1870 és 1945 közötti időszakban Magyarországon jelenlévő vadászkutya fajták egy részét, mint a különféle agarak, terrierek és a magyar vadászkutyák. Az utolsó fejezet visszanyúlik a gyökerekhez, feltárja a magyar kinológia múltjának apró szeletkéit, fókuszba helyezve egyéni történeteket, s azokat a külhonból származó vadászkutya fajtákat, melyekről eddig nem esett szó.     A fajtatiszta kutyatenyésztés a világon mindenhol – így nálunk is – vadászkutyákkal kezdődött. Az elsőként jegyzett modern kutyakiállításon csak vadászkutyák, főleg pointerek és szetterek szerepeltek. Egyes kutatások az első pedigrés kutyaként egy angol pointert tartanak számon, melyről az első fajtastandard is készült. Az első magyar ebtörzskönyvet szintén egy angol…

A XX. század első évtizedeiben hon- és rendvédelmi szolgálati kutya tulajdonképpen bármilyen fajta lehetett. Igyekeztek minden olyan fajtát bevonni a kiképzésbe, aminél esélyt láttak a használhatóságra. Alkalmaztak magyar juhász- és pásztorkutyákat is, hogy minél inkább bizonyítsák őshonos ebeink sokoldalúságát. A professzionálisan képzett hazai hadi- és rendőrkutyák javát azonban dobermannok, airedale terrierek, illetve schnauzerek, rottweilerek, és német boxerek tették ki. Ám minden fajta közül arányaiban a legkiemelkedőbb a német juhászkutya volt.     A „nagy farkaskutya-láz” A köznyelvben csak „farkaskutyának” nevezett német juhászkutya – mindkét szőrváltozatban – az 1910-es években kezdett elterjedni Magyarországon, és hamar az egyik legkedveltebb fajta lett. Az első világháború után létszámuk robbanásszerű növekedésnek indult. A fajtával foglalkozó…