Kutyák a korai magyar moziban – II. rész
A kutyás némafilmek sikerének köszönhetően a színház világában is egyre több magyar kutyasztár született. Négylábú színészek korábban csak statisztaként tűntek fel hazai darabokban, az 1920-as évek közepétől azonban jóval jelentősebb, esetenként főszerepeket kaptak. A kutyák némafilmes és színházi pályafutása ágyazott meg a hangosfilm korszakában megjelenő magyar kutyafilmeknek. Színházi kutyák A magyar színházakban már az 1910-es években – sőt, valószínűleg jóval korábban is – megjelentek kutyaszereplők. A színpadra lépő kutyák többnyire pedigrés ebek voltak, akiknek tulajdonosai a színház világában dolgoztak. Ám ahogy a kutyák előléptek a reflektorfénybe, szükségessé vált a „kutyasorozás”. A ’20-as években – a korabeli kutyafilmek hatására – a színházi szerepekre leginkább csendőr- vagy rendőrkutyának…
Kutyák a korai magyar moziban – I. rész
„Az ember kutyaszeretete megteremti a kutyafilmet, ez a filmműfaj pedig még jobban fokozza az embernek a kutya iránt való barátságát.” – Színházi Élet, 1925.05.17. A kutyák már a mozi születésének pillanatában jelen voltak, hiszen az első nyilvánosan vetített alkotásban is megjelentek. Ezután gyakori filmes elemmé váltak, ám a korai némafilmekben betöltött szerepük nem volt hangsúlyos, inkább a környezet részeként, mellékszereplőként, esetleg szimbólumként tűntek fel. A „kutyafilm” azonban kiemelt szereplővé, a történet elengedhetetlen részesévé tette a kutyát. A téma úttörője az 1905-ben bemutatott „Rescued by Rover” című brit rövidfilm volt, melynek sikere ösztönözte a további kutyás mozgóképek elkészítését. Pár évvel később Hollywood is felismerte a kutyákban rejlő filmes potenciált, és megkezdődött az…
Egy ágyban a tenyésztővel
A kutyatenyésztés egy életforma. A tenyésztői közösség pedig tulajdonképpen egy mikrotársadalom a társadalomban, mely saját hierarchiával, saját értékrenddel bír. A társas kapcsolatokat sokszor egészen más szempontok befolyásolják, mint a hétköznapi embereknél. Ebbe természetesen beletartozik a család, de róluk azért nem beszélnék részletesebben, mert ők általában sokkal elfogadóbbak, hiszen családtagról van szó. (Persze ez sem minden esetben igaz!) A barátoknak pedig nem kell együtt élni a tenyésztővel, így meglátásom – és más tenyésztőkkel folytatott több száz órányi beszélgetés – szerint a tenyésztői létforma a legintenzívebb hatást a párkapcsolatokra gyakorolja. Nem hiszem, hogy az évek során találkoztam volna olyan tenyésztővel, akinek a párkapcsolatát / párkapcsolatait ne befolyásolta volna alapvetően a kutyatenyésztés, hiszen…