Kutyák a korai magyar moziban – I. rész

„Az ember kutyaszeretete megteremti a kutyafilmet, ez a filmműfaj pedig még jobban fokozza az embernek a kutya iránt való barátságát.” – Színházi Élet, 1925.05.17.

A kutyák már a mozi születésének pillanatában jelen voltak, hiszen az első nyilvánosan vetített alkotásban is megjelentek. Ezután gyakori filmes elemmé váltak, ám a korai némafilmekben betöltött szerepük nem volt hangsúlyos, inkább a környezet részeként, mellékszereplőként, esetleg szimbólumként tűntek fel. A „kutyafilm” azonban kiemelt szereplővé, a történet elengedhetetlen részesévé tette a kutyát. A téma úttörője az 1905-ben bemutatott „Rescued by Rover” című brit rövidfilm volt, melynek sikere ösztönözte a további kutyás mozgóképek elkészítését. Pár évvel később Hollywood is felismerte a kutyákban rejlő filmes potenciált, és megkezdődött az amerikai kutyafilmek gyártása. Az első kutya-filmsztárok szinte mind skót juhászkutyák voltak, ami növelte a fajta népszerűségét Angliában és a tengerentúlon.

 

 

A korai kutyás rövidfilmek nagy valószínűséggel nem jutottak el Magyarországra. Áttörés csak az 1920-as években következett be. A kutyafilm ekkor átlépte a korábbi filmes és földrajzi korlátokat. Megjelent a kutyás nagyjátékfilm, és színre lépett az első négylábú szupersztár, aki már hazánkat is meghódította. Persze mindennek volt némi előzménye, hisz a nagyszabású amerikai filmek előfutára már 1918-ban megérkezett a hazai filmszínházakba.

 

Az első hullám

A pesti mozik 1918 februárjában kezdték vetíteni „A farkaskutya” című német filmet, melyet a korabeli lapok „különös és újszerű” jelzőkkel illettek, ami arra utalt, hogy a magyar nézők korábban nem találkoztak hasonló művel. A grandiózus produkció – a BUFA élethű háborús képeit felhasználva – egy vöröskeresztes szanitéc eb harctéri munkáját mutatta be, aki emberek egész sorát mentette meg a biztos haláltól. Az Uránia által alaposan megrövidített film már a címével jelezte, hogy a sztárja egy kutya.

„A farkaskutya. Az Uránia újdonsága. Egészen különös és újszerű filmet mutatott be tegnap az Uránia. Különös és újszerű a film, mert a főszerepét egy ragyogóan okos és szenzációsan intelligens farkaskutya játssza. Egy izgalmas és fordulatos dráma szövevényes cselekményébe állította a rendező a farkaskutyát, amely egészen hihetetlen módon végzi el sokszor szinte emberi ötletességet igénylő feladatát. A tegnapi előadások publikuma lélegzetvisszafojtva bámulta végig ezt a minden jelenetében izgató érdekességű filmprodukciót.” – Pesti Hírlap, 1918.02.05.

 

A német juhászkutyák diadalmenete

A kutyafilm fogalma 1923-ban robbant be a magyar köztudatba, amikor Strongheart első filmje megérkezett a hazai mozikba. Strongheart egy törzskönyvezett díjnyertes németjuhász volt, aki kalandos életű hadi- és rendőrkutyából az első nemzetközi kutyasztárrá vált. Első filmje „Emberek és bestiák” címen (eredetileg: The Silent Call, 1921) debütált az egri Uránia Mozgókép Színházban 1923. október 13-án. A filmet több, mint egy éven keresztül játszották az ország filmszínházai fergeteges sikerrel. Minden ismertető és kritika kiemelte, hogy:

„A film hőse és főszereplője egy farkaskutya. Nem epizódfigura ez a farkaskutya, hanem irányítja a cselekményt, sőt a dráma megoldását is ez a páratlanul értelmes állat viszi dűlőre.” – Budapesti Hírlap, 1923.12.02.

 

 

Strongheart után további négylábú mozisztárokat ismerhetett meg a magyar közönség, melyek mind német juhászkutyák voltak. 1924-ben Rin Tin Tin, 1925-ben pedig Tunder és Peter the Great nyűgözte le attrakcióival a hazai nézőket. A „hős embermentő kutya” téma hamar a publikum kedvencévé vált. Az emberek csak úgy özönlöttek a mozikba, és alig várták a következő produkciót. A készítők pedig folyamatosan igyekeztek fokozni a hatást. Újabb és újabb trükkök, egyre hajmeresztőbb mutatványok gondoskodtak arról, hogy a látványos amerikai kutyafilm megunhatatlan legyen. A kritikák minden egyes darabot az egekig magasztaltak.

 

 

Az 1920-as években 14 kutya uralta az amerikai filmipart, melyből 12 német juhászkutya volt. Közülük egyértelműen Rin Tin Tin, azaz Rinty lett a legnépszerűbb. Már az első filmje után is szuperlatívuszokban beszéltek róla, és minden további alakítása csak még jobban elvarázsolta a nézőket.

„Rin-Tin-Tinnek oly tökéletes az idomítása, hogy akik már látták, szinte elképzelni sem tudják, miképpen volt lehetséges a Rin-Tin-Tinnek bravúros idomítása.” – Nyírvidék, 1924.09.10.

 

 

Rinty méltó vetélytársának tartották Thundert a csodakutyát, aki „Akatan” (eredetileg: Black Lightning, 1924) című filmjével mutatkozott be Magyarországon. Az 1925 áprilisában tartott premierre két pesti filmszínház különleges reklámfogással készült, melynek hatására egész Budapest Akatan lázban égett.

 

 

„Hat amerikai farkaskutyát sorsolunk ki április 24-én, pénteken délelőtt királyi közjegyző jelenlétében. A sorsjegyek mindenütt díjtalanul kaphatók abból az alkalomból, hogy április 17-23-ig bemutatóra kerül az AKATAN hőslelkű farkaskutyának első nagyszabású filmje. Kérje mindenütt ingyen az AKATAN sorsjegyet, és belépőjegyének megváltása alkalmával adja le a Corvin Színház vagy a Kamara mozgó pénztárainál.” – Népszava, 1925.04.17.

 

 

A filmek nagyban hozzájárultak a német juhászkutyák magyarországi népszerűségének növekedéséhez az 1920-as években. A fajta gyakran hősies és intelligens szerepekben tűnt fel a vásznon, ami idealizált képet alakított ki a közönségben. A mozi tehát nagymértékben befolyásolta a laikusok pozitív megítélését, ami a fajta iránti kereslet jelentős növekedéséhez vezetett. Így a filmek nem csupán szórakoztató médiumok voltak, hanem a német juhászkutya térhódításának fontos katalizátorai is.

 

 

Miért lett olyan népszerű a kutyafilm?

A kutyafilmek elsöprő sikerének okát a korabeli sajtó is boncolgatta. A jelenség gyökerét főleg irodalmi hatásokra, valamint történelmi okok által előidézett mély társadalmi és pszichológiai változásokra vezették vissza. Mindezek következtében a kutyákhoz való viszony is átalakult, fokozódott irántuk az érzelmi vonzalom, ami egyre divatosabbá tette tartásukat és popkulturális megjelenésüket.

„Az utolsó tíz év viharos és szomorú eseményei nagyon aláásták és megrendítették az emberek egymás iránti bizalmát. Kiveszett a feltétlen jó és hű barát csodálatos emberpéldánya, nehezen és csak nagyritkán akadunk olyan emberre, akiben feltétlenül és mindenben megbízhatunk. Az emberben azonban tovább él a barát és barátság iránti vágy, ezt a vágyat nem ölték még ki a csalódások. Hol keresse az ember a hű barátot, aki nem csalja meg, aki nem fogja soha kihasználni? Az emberben semmiesetre sem. Nem marad más hátra, mint a kutya, az ember régi kipróbált barátja.” – Színházi Élet, 1925.05.17.

Az irodalmi hatások közül kiemelkedett Jack London „A vadon szava” című regénye (eredetileg: The Call of the Wild, 1903), melynek teljes magyar fordítása könyv formában 1921-ben jelent meg. A történet egyfajta menekülést és nosztalgikus visszatérést kínált a legalapvetőbb emberi értékekhez, valamint egy korábbi nyugodt, természetes állapothoz. Az ember és az állat mély és tiszta kapcsolata reményt adott a sorozatos történelmi traumákból felocsúdó magyar társadalom számára az 1920-as években, így London könyvének népszerűsége okán a kutyafilmek termékeny talajra hullottak.

 

 

A könyv rendkívüli sikerét különböző módokon igyekezett kihasználni a hazai filmipar. A vadon szava ekkoriban egyfajta marketingeszközzé és minőségi garanciává vált a kutyás történetek számára. A forgalmazók felismerték, hogy a cím hallatán a közönség a kalandra, a hűségre és a vadon romantikájára asszociál, ezért kutyás filmek alcímeként vagy alternatív címeként használták. Némely kutyafilmet a regény feldolgozásaként hirdették, még akkor is, ha semmi köze nem volt hozzá. Ez a pozitív társítás a filmek népszerűsítését szolgálta. Hasonló vonzerőt biztosított a „magyar Rin Tin Tin” jelző is.

 

A magyar kutyafilmek

A kutyafilm vagy kutyás film fogalmát magyar viszonylatban nem lehet olyan szigorúan értelmezni, mint az amerikai filmgyártásban. Bár a kutyák megjelenése már a magyar némafilmekben is gyakori volt, nem számított domináns témának. Nagyon kevés olyan magyar film készült, ahol a kutya állt a történet abszolút középpontjában. Inkább háziállatként, komikus figuraként, vagy egy-egy konkrét jelenet szereplőjeként tűntek fel, mint például az 1920-ban készült „Romok között” című filmben Max a rendőrkutya, aki kiszabadította a fogságba esett szereplőket. A kutyák jelenléte azonban kétségtelenül színesítette a magyar filmeket és hozzájárult azok érzelmi hatásához.

 

 

Az amerikai kutyafilmek inspirálhatták az 1925-ben készült „Az elhagyottak” című egész estés magyar némafilmet, melyben a kor ismert színészei mellett szerepet kapott egy német juhászkutya. Bár a film pontos cselekménye nem ismert (néhány leírás szerint egy gyermekrablás izgalmas történetét dolgozta fel), annyi biztosan tudható, hogy a korabeli sajtóanyagok az amerikai kutyás filmekhez hasonlították, és a filmben szereplő rendőrkutyát a „magyar Rin Tin Tin-ként” emlegették. Az elhagyottak című filmet két éven át játszották a hazai és a határon túli magyar mozik, így nem túlzás azt állítani, hogy sikeres produkció volt. A nézők szerették, ám egyes korabeli kritikák „kedves, de unalmas” alkotásnak titulálták, ellentétben a „lélegzetelállító, bámulatos, bravúros és szenzációs” amerikai filmekkel. A látványos különbségeket minden bizonnyal a két ország filmgyártásának eltérő adottságai okozták, mivel az amerikai filmipar jelentős költségvetéssel és kiépült infrastruktúrával, míg a magyar film – válságos állapotából lábadozva – korlátozott anyagi és technikai háttérrel rendelkezett.

 

 

Gergelyffy Gábor és a Fickó

Dr. Gergelyffy Gábor szakmáját tekintve ügyvéd, később rendőrfőtanácsos volt. Emellett sikeres színdarabokat, irodalmi- és zeneműveket írt, illetve a Magyarországi Rendőr- és Védőkutya Egyesület alelnökeként aktívan részt vett a rendőrkutyák népszerűsítésében. Az Egyesület titkára és idomítási vezetője Gergelyffy rendőrkollégája, Kolonits Ferenc detektív volt, aki már az 1920-as évek elején szerzett némi tapasztalatot filmforgatásokon kutyájával. Kettejük kapcsolata és az amerikai kutyás filmek inspirálhatták Gergelyffy Gábor filmes munkásságát.

 

 

1924 májusában mutatták be a mozik „Az őrszem” című rendőrségi propagandafilmet, melyet Balogh Béla rendezett. „A témát Gergelyffy Gábor rendőrfőtanácsos novellája adta. A novella a rendőrkutyákról szólt. A Rin-Tin-Tin-filmek világsikere adta az ötletet a filmhez, amelynek asszisztenciája, statisztériája a rendőrség volt.” Az egyik szereplő visszaemlékezése szerint a filmben egy dobermannt kellett pórázon vezetnie. – filmarchiv.hu

1926-ban egy újabb rendőrségi propagandafilmet mutattak be „Szívek keresztezése” címmel, melyet szintén Balogh Béla rendezett, forgatókönyvét pedig Gergelyffy Gábor írta. A Szívek keresztezése egy izgalmas történetbe ágyazott közlekedési oktatófilm volt, amiben jelentős szerepet kapott egy „Fickó” nevű dobermann. Egy dobermann feltűnése filmes szerepben rendkívül ritka volt akkoriban, hiszen a kutyás filmek világát németjuhászok uralták.

„Fickó szerepében Kolonits Ferenc detektív híres Törökvész Avar nevű rendőrkutyája debütált. Ez a kutya, amely már eddig is sok szolgálatot tett a rendőrségnek, mint kitűnő film-kutya mutatkozott be és benne látják a jövő magyar Rin-Tin-Tinjét.” – Tolnai Világlapja, 1926.10.13.

 

 

A szívek keresztezésével egyszerre tartották a premierjét a „Fickó, az életmentő” című ismeretterjesztő filmnek (alternatív címe: Fickó, a magyar Rin-Tin-Tin), melynek forgatókönyvét ugyancsak Gergelyffy Gábor írta. Fickót ezúttal is Törökvész Avar játszotta.

„Szerepel még az ezerkétszáz méteres filmen egy csodálatos tudású rendőrkutya, Törökvész Avar is, amelyről nagyszerű eseteket mesélnek. Ez a rendőrkutya egyik legkiválóbb dobermannja Európának, jóval tehetségesebb a sokat emlegetett Rin-Tin-Tin-nél. Kolonits Ferenc budapesti detektívnek a tulajdona és már amerikai filmemberek is tettek ajánlatot a kutya szerződtetésére. Gergelyffy tanácsos Fickó (a magyar Rin-Tin-Tin) címen ötfelvonásos filmet is csinált róla, amelynek főszerepét ez a kutya játssza végig, megható, erdélyi történet középpontjában. Ez a film szintén a propaganda-filmmel egy estén kerül a közönség elé.” – Magyar Ujság, 1926.11.21.

„Életmentő Fickó kutya. A történet hőse, Fickó, az okos és hűséges kutya felébreszti, segíti a készülődésben, majd az iskolába kíséri kis gazdáját. Az iskolában a különböző kutyafajtákról magyaráz a tanár. Tanítás után, játék közben a kisfiú egy szakadékba zuhan. A kutya segítséget hoz, s így megmenti gazdája életét.” – filmarchiv.hu

Egy 1929 februárjában megjelent újságcikk beharangozott egy éppen készülő gyermekfilmet a „Fickó és a Mackó utazása” címmel, szintén Törökvész Avarral a főszerepben. Ezen produkció, illetve további Fickó filmek megvalósulásáról azonban nincs információ. Ettől függetlenül kijelenthető, hogy Törökvész Avar korának egyik legismertebb kutyája lett, amelyben kulcsszerepe volt gazdájának, Kolonits Ferencnek.

 

 

Kolonits Ferencről

Kolonits Ferenc az első világháború alatt hadikutyákat, a későbbi évtizedekben pedig rendőrkutyákat képzett ki őrző-védő, kísérő vagy egészségügyi szolgálatra. Emellett tanácsadást és magánkiképzést vállalt, elsősorban grófi házaknál. A kiképzésnél úttörő módszereket alkalmazott, melyek a modern állatlélektanon alapultak, mivel nem hitt a hagyományos „par force” dresszúrában és elítélte az olyan eszközök használatát, mint például a kutyakorbács.

„A kutyák tanítása az u.n. kölcsönös megértés alapján, vagyis lélektani alapon történik. Míg ez hiányzik a tanító és tanítványa között, addig nem lehet az állatot tanítani. Téves az a felfogása egyeseknek, hogy a kutyát csak veréssel és éheztetéssel lehet tanítani. Ellenkezőleg, nagy türelem, szeretet és rátermettség kell hozzá. Nálunk igen nagy baj az, hogy az állatpszichológia még a csecsemőkorát éli.” – Kolonits Ferenc nyilatkozata, Délibáb, 1934.04.28.

 

 

Kutyás pályafutása elején Kolonits francia bulldogokkal foglalkozott, ám hamar átnyergelt a dobermannokra és rövid időn belül a fajta elkötelezett hívévé vált. Államrendőrségi detektívként is főleg dobermannokat alkalmazott. Kutyakiállításokon, rendőrkutya versenyeken és bemutatókon az 1920-as évek legelején tűnt fel „Naphegy Borgó” nevű fekete kanjával, aki minden bizonnyal az első filmszínész-kutyája lehetett. Borgó szereplése révén válhatott Kolonits Ferenc az első olyan magyar kutyakiképzővé, aki kifejezetten filmfelvételekhez trenírozott kutyákat.

„Borgó nagyszerű állat. Nincs egyetlen kutyafaj, mely ilyen sokoldalú és tanulékony. A dobermanné a jövő. Fut, hegyet mászik —engem hat-hét méterről fölhúz kötélen a hegyre, három méter magasra ugrik, megbízható, amellett szenvedélyes és a gyakorlatokon éppoly becsvágyó, mint az életben, pompás úszó is, olyan okos, hogy csak éppen beszélni nem tud. Számos oklevele van. Legutóbb a honvédelmi minisztérium díját nyerte el, egy bőr írómappát. De nemcsak civilkutya. Legközelebb föllép a moziban: egy gyermekrablásban vesz részt s szerepét már kitűnően tudja. Szóval moziszínész is.” – Pesti Hírlap, 1922.06.01.

Bár Kolonits ekkor Borgót tartotta a legnagyszerűbb kutyának, az igazi hírnevet mégis annak unokája hozta meg. „Törökvész Avar” (hívónevén: Fix, filmes nevén: Fickó) minden tekintetben túlszárnyalta nagyapját. Versenyeken, kutyakiállításokon és rendőrségi munkájában egyaránt kimagaslóan teljesített.

 

 

Törökvész Avar filmes pályafutása lett Kolonits munkásságának a csúcsa, benne testesült meg gazdája kiképzői tudása és fajta iránti elkötelezettsége. Korabeli újságcikkek szerint külföldi (pl. amerikai) produkciókban is feltűnt, Kolonits más kutyáival egyetemben.

„Kolonits három csodás kutyája, Fix, Fickó és Vagány pedig nagy lelkendezéssel futkároznak és csaholnak az udvaron: mindhárman szerződtetett filmszínészek, kimentik a vízből a legmakacsabb öngyilkosjelöltet is, megmásszák a négyméteres palánkot, a betörőt lehúzzák a fa tetejéről, tudnak köszönni, nevetni, sőt ami eddig csak Jack London regényeiben fordult elő, beszélni is. Kolonits odaszólt nekik: — Filmezzetek — és erre a három kutya lejátszotta minden különösebb utasítás nélkül azokat a bravúros jeleneteket, amelyeket a Fox-filmekről eddig is jól ismert a közönség.” – Esti Kurir, 1927.12.07.

 

 

„Fix, a hatalmas dobermann, már vak az egyik szemére. Nyolc éven át tartotta rémületben a rablókat és a betörőket. A legreménytelenebb eseteket is kinyomozta. Amikor már csődöt mondott a kombináció, jött Fix, a csalhatatlan szimatjával, és ha nyomra talált, a betörő nem menekülhetett. A föld alatt is megtalálta volna. Erről a kutyáról már rengeteget írtak, filmen is szerepelt, különösen bűnügyi filmekben brillírozott és lelkes hívei azt állítják, hogy messze felülmúlta kétlábú kollégáit… Fix járt Amerikában is, Hollywoodban, ahol sikerrel konkurált Rin Tin Tinnel. Ezelőtt másfél évvel jött haza, hogy ismét a rendőrség szolgálatába álljon… A derék rendőrkutya kiöregedett és utolérte a nagy úszó- és boxbajnokok közös sorsa: tréner lett. Igen, Fix tanítja be az újdonsült rendőrkutya-jelölteket.” – Tolnai Világlapja, 1932.03.09.

Kolonits Ferenc gyakran szerepelt kutyáival különböző rendezvényeken, ahol rendre lenyűgözte a nézőket. Kiképzői tudását és tapasztalatát nyilvános előadásokon, tanfolyamokon, rádióműsorokban, valamint „A rendőrkutya idomítása” című könyvében osztotta meg az érdeklődőkkel. Nyugdíjazása után egy budafoki kutyapanzióban kiképzőként dolgozott, majd saját kutyás centrumot hozott létre, melynek része volt egy kutyapanzió, valamint egy rendőrkutya tenyésztő és kiképző telep.

 

 

 

Folytatás:

Kutyák a korai magyar moziban – II. rész

 

 

Írta és szerkesztette: Zöldhelyi Adrienn / Borítókép: Jelenet az Akatan (Black Lightning, 1924) című kutyafilmből. / forrás: Arcanum, Az Érdekes Ujság, 1925.04.17.