Adalék a magyar kinológia történetéhez: 1971, a fordulat éve
Az 1971 szeptemberében Budapesten megtartott kutyás rendezvénysorozat – az első magyarországi Világgyőztes címet kiadó CACIB kiállítással – több szempontból is rendkívül fontos a magyar kinológia történetében. A hazai kutyászat helyzete körülbelül ekkorra renoválódott. A II. Világháború után több mint 25 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Magyarország ismét bekapcsolódhasson a nemzetközi kinológiába, és világszerte kivívja a szakma teljes körű elismerését. Bár a kiteljesedéshez a vasfüggöny még sokáig fenntartott némi akadályt.
Visszatekintés az FCI kutya-világkiállítások történetébe
A MEOE (mint korábban említettem) 1933 februárjában lett az FCI szerződéses partnere, majd 1935 áprilisában a világszervezet, az alapítókkal egyenjogú szövetséges rendes taggá minősítette. Ugyanebben az évben tartotta meg az FCI a III. Világkongresszusát (32 ország részvételével), valamint az első kutya-világkiállítást a németországi Frankfurtban (1935. április 26-28.), 3311 nevezett kutyával. A beszámolók szerint a kiállítás igen magas színvonalú volt, és több mint 60 ezer látogatót vonzott. (A magyar kutyások nagyon készültek a frankfurti világkiállításra, amiről végül – több másik országgal együtt – a veszettségi krízishelyzet miatt kizárták őket. A szabályokat megkerülve néhány magyar tenyésztő mégis megjelent, amiből végül hatalmas botrány kerekedett.)
Az FCI a ’30-as évek elején döntött úgy, hogy világkongresszust és világkiállítást kétévente fognak rendezni. Az 1935-ös frankfurti eseményt, az 1937. július 23-25-én Párizsban (kb. 1300 nevezett kutya), majd az 1939. június 3-4-én Stockholmban tartott kutya-világkiállítás követte. (Az 1939-es rendezvényt elvileg Budapesten tartották volna, ennek a lehetőségét azonban a MEOE átengedte az akkor 50. évét jubiláló svéd kennel klubnak.)
A II. Világháború utáni első – világkongresszussal egybekötött – FCI kutya-világkiállítást (a német kennel klub 50 éves fennállása alkalmából) a nyugat-németországi Dortmundban tartották, 1956. május 8-13-án, 3657 nevezett kutyával. Ez magyar szempontból kevésbé volt releváns, hiszen nem voltunk FCI tagok, és a hazai politikai helyzet sem tette volna lehetővé a tömeges magyar részvételt az NSZK területén. (A dortmundi volt az első olyan világkiállítás, ahol Res.CACIB címet is kiosztottak, mivel ezt a koncepciót csak 1954-ben vezették be.)
1961-ben Magyarország ismét helyet kapott az FCI tagországai közt. 1964-ben már felmerült a gondolat, hogy a legközelebbi világkiállítást Budapesten rendezzék meg, ez azonban még pár évig váratott magára. A következő – magyar szempontból is jelentős – FCI kutya-világkiállítást 1965. június 19-20-án rendezték meg a csehszlovákiai Brnóban. A kiállításra 20 magyar tenyésztő, 29 kutyával nevezett. (A korabeli lapok szerint az FCI ekkor 10 évente tervezett világkiállítást tartani.)
„A nemzetközi kinológiai világszervezet idei közgyűlését és kinológiai kongresszusát Prágában tartotta meg június 12-20 között. A kongresszusi program befejezéseként Brnóban kétnapos kutya-világkiállítást rendeztek, amelyen 17 országból 106 fajtába tartozó, mintegy 2000 kutyát rangsoroltak. Magyarországot 20 kiállító képviselte 29 kutyával, amelyek közül egy magyar vizsla, egy puli, egy szálkás szőrű tacskó és egy jagd terrier a kiállítás legmagasabb rangját, ’a világgyőztes’ címet nyerte el.” – Magyar Nemzet, 1965.06.26.
Az 1971-es budapesti kinológiai rendezvénysorozat jelentősége
Az 1971-es Vadászati Világkiállítás alatt megrendezésre került kutyás rendezvénysorozat, illetve annak keretein belül tartott kutya-világkiállítás az addigi legnagyobb esemény volt a magyar kinológia történetében. Az akkor 16 ezer tagot számláló MEOE vezetőségének hatalmas feladat volt a rendezvény zökkenőmentes koordinálása. Három éven át folytak az előkészületek, hogy minden olajozottan menjen. Nem csak a rendezők, hanem a résztvevők is nagyon készültek az eseményre.
A rendezvényt rendkívül hosszú és széleskörű reklámkampány előzte meg, aminek meg is lett az eredménye. A kutyákat mintegy 400 ezren tekintették meg. Ez az 1971-es kiállítás olyan erős hatással volt a hazai kutyatenyésztésre, ami a mai napig érezhető.
Hatása a hazai kiállításokra és tenyésztésre
A grandiózus – világgyőztes címet kiadó – CACIB kiállításra 114 fajtából 3800 kutyát neveztek, melyből 1960 eb külföldről érkezett. A munkaversenyek is szép nevezési létszámmal zajlottak, a CACIT műkotorék versenyen pl. 111 kutya indult. Az érdeklődők sok olyan fajtával találkozhattak, amik már nagyon hosszú ideje vagy még soha nem voltak láthatók Magyarországon. Több tenyésztő itt kapott kedvet és lehetőséget egy-egy új fajta meghonosításához.
A rendezvény gigantikus mivolta és óriási presztízse (többek közt az ott megjelent magas rangú emberek, mint Fülöp edinburgh-i herceg vagy a nepáli királyi pár miatt), nagyban növelte a kutyakiállítások renoméját, társadalmi elfogadottságát, valamint az érdeklődést a kutyák, és a velük kapcsolatos rendezvények iránt. Már nem csak úri hóbortként tekintettek rá. A kutyakiállításokra látogatók száma ezek után megsokszorozódott.
A világkiállítás hozománya lett, hogy megugrott a MEOE taglétszáma és a kiállításokra nevezett kutyák száma is. Míg az 1971-es tavaszi CACIB-on 2800 nevezett kutya volt, egy évvel később, az 1972 májusában tartott budapesti nemzetközi kiállításra már 3745 kutyát neveztek. Bár a fajták eloszlása – az ’50-es évekhez hasonlóan – továbbra is nagyon aránytalan volt. A külföldi nevezések száma ugyancsak gyarapodott.
Az 1971-es világkiállításon összesen 226 Világgyőztes címet osztottak ki. A legtöbb titulust a Német Szövetségi Köztársaság (64), illetve Ausztria (35) kiállítói szerezték meg. A harmadik helyen holtversenyben Magyarország és Csehszlovákia állt 30-30 Világgyőztes kutyával. A Világgyőztes címet nyert kutyák iránt hatalmas lett a szakmai érdeklődés. Rengetegen akartak kölyköt tőlük. Legtöbbjüknek nagyon sok utódja született, és került a világ különböző pontjaira.
A kor magyar tenyésztői itt láthattak először jelentős mennyiségű külföldi állományt a sajátjaik mellett. Először volt lehetőségük összehasonlítani kutyáikat, a határon túli, főleg nyugati tenyésztők – sokszor igen kiváló minőségű – tenyészegyedeivel. Sokan azt vették észre, hogy a magyar állomány – bizonyos fajták tekintetében – erősen le van maradva a kívánalmakhoz képest. Így azok a magyar tulajdonban lévő kutyák, akinek sikerült megütniük a mércét és legalább kitűnő helyezést értek el, szintén kiemelt tenyészkutyákká váltak. Tehát az 1971-es világkiállítás egyes fajták fejlődésének szempontjából is sorsfordító volt, hiszen irányt mutatott a magyar tenyésztőknek, hogy mi az a minőség ahova el kéne juttatni a hazai állományt.
A kutya-világkiállítás abszolút győztesei azok a tenyésztők voltak, akik a díszkörben Tenyésztési Nagydíjat kaptak. Az A Kutya újság több hónapon keresztül közölte azon magyar kennelek bemutatását, melyeknek sikerült ilyen jelentős eredményt elérniük a magas nívójú, világszínvonalú mezőnyben. Emellett persze a nemzetközi érdeklődés központjába kerültek az érintett kennelek.
Mai értelemben vett Best In Show akkor még nem létezett. A bírálatok lezárása után a Világgyőztes kutyák felvonultak a díszkörben, ott kapták meg hatalmas ováció közepette a címhez járó zsinórt. Ezután osztották ki a Tenyésztési Nagydíj 3-4 fokozatát, majd bezárták a kiállítást.
(Fajtacsoport győztest, valamint a kiállítás legszebb kutyáját az 1977-es májusi CACIB-on választottak először. Ezen díjak kiosztása több napos kiállítások esetén az utolsó nap történt meg, mivel minden ilyen rendezvény váltott fajtacsoportokkal zajlott.)
Hatása a magyar fajtákra
Ez a kiállítás volt az első igazán nagy volumenű nemzetközi rendezvény, ahol a szakma és az érdeklődők találkozhattak mind a 9 magyar kutyafajtával. A MEOE már jóval a rendezvény előtt kampányt indított azért, hogy a magyar fajták a lehető legnagyobb létszámban legyenek képviselve a rendezvénysorozaton, legfőképpen a CACIB kiállításon. Az Egyesület (többek közt) újsághirdetésekben próbálta felhajtani a parlagon lévő kutyákat, főleg a rendkívül csekély létszámú magyar agarakat és erdélyi kopókat. A Vadászati Világkiállításon a magyar fajták bemutatásának állandó pavilont szenteltek, így a rendezvénysorozat mind a 35 napján megtekinthetők voltak. Emellett egy szépen összeállított, háromnyelvű ismertető füzetet készítettek róluk, amit bőszen osztogattak a hazai és a külföldi érdeklődőknek. A magyar fajták exportja eztán hatalmas lendületet kapott. A Világgyőztes címet nyert magyar fajta kutyák kölykei iránt pedig különösen megnőtt az érdeklődés.
Hatása a munkakutyákra, a kutyakiképzésre és az agárversenyekre
A hazai kutyakiképző iskolák előadásai óriási sikert arattak, több mint 20 000 ember nézte végig a bemutatókat. A rendezvény után egyre többen kaptak kedvet ahhoz, hogy fajtatiszta vagy keverék kutyájukkal rendszeresen járjanak kutyaiskolába. A munkakutyák pedig több mint 25 éves kihagyás után újra reflektorfénybe kerültek, főleg ami a vadászkutyákat illeti. A II. Világháború által teljesen megsemmisített kopászat és vérebezés több évtized után ekkor volt látható először. A nem sokkal korábban megalakult Véreb Szakosztály ekkor mutatkozott be, és mérettette meg magát első alkalommal a nemzetközi közönség előtt. A több mint 200 vadászkutyát felvonultató impozáns falkavadászat is sokakat lenyűgözött (a lentebbi filmfelvételen látható). A vadászkutyáknak ugyancsak állandó pavilonjuk volt a kiállítás minden napján. Az agarak pedig több mint negyed évszázad után, szintén először versenyezhettek nemzetközi mezőnyben a budapesti pályán, köztük néhány ritkaságszámba menő magyar agár, akiket akkor láthatott a multinacionális nagyközönség első alkalommal. A verseny hatalmas sikerrel és elismeréssel zárult.
Filmfelvétel: A Vadászati Világkiállítás programjaiból
Remélem ezzel a kis összeállítással sikerült érezteti, milyen nagy jelentőségű volt ez a bizonyos 1971-es kiállítás a hazai kutyasportra nézve, és miért van az, hogy ezt a mai napig etalonként emlegetik.
Rövid visszaemlékezés az 1971-es rendezvénysorozatról:
„Ma elképzelhetetlen nézőszám, kutyaszám, igazi ünnepe volt a kutyázásnak. Én leginkább a német juhászkutya miatt voltam ott, és láttam az itthoni, főleg az NDK vonalakra épült hazai állomány mellett néhány nyugati kutyát. A jövő elkezdődött a magyar kinológiában, és a hetvenes-nyolcvanas évek aranykora beköszönt! Ma már elképzelhetetlen, mekkora kutyás kultúra alakult ki, igaz, a kor akkoriban erre több lehetőséget adott, pontosabban; a mai kor számtalan elvonó tényezője még nem létezett. Nem ítélkezem, csak megállapítom, hogy az a kor soha nem tér vissza… Jó emlékezni, jó tudni, hogy megéltük és ezért felejthetetlen élmény.” – Kisbán Kázmér
Felhasznált források: Arcanum Digitális Tudománytár / dogdotcom.be / vdh.de / A Kutya, 1935, 1937, 1939, 1971, 1972 évfolyamok / ma-shops.de / skk.se
2 hozzászólás
Pingback:
Pingback: