Kinológiai szervezetek Magyarországon 5. rész

Az előző bejegyzésben az országos hatáskörű, minden fajta érdekeit felkaroló MEOE történetét taglaltam, a két világháború, illetve azok köztes időszakában. A MEOE mellett már az 1910-es években is léteztek más hazai kinológiai szervezetek. Ezek működése javarészt nem zavarta az egyesületet, mert vagy együtt tudtak velük működni, vagy nem voltak olyan jelentősek, nem rendelkeztek akkora befolyással, hogy az hatással lett volna a MEOE létére. Néha előfordultak kisebb csatározások, de ezeken az egyesület hamar túl tudott lépni, és gond nélkül meg tudta tartani vezető pozícióját a magyar kinológiában.

Így volt ez egészen 1922 tavaszáig. 1922 tavaszán ugyanis a MEOE egyik oszlopos tagja, dr. Raitsits Emil állatorvos – aki több vezető tisztséget is betöltött – lemondott választmányi tagságáról, majd kilépett az egyesületből. Raitsits doktor elképesztően népszerű volt, ráadásul óriási szaktekintély. Kutyatartók és tenyésztők rajongott állatorvosa volt, igen elhivatott szakember, nemzetközileg elismert kinológus, tenyésztő („Pátria” foxterrier kennel) és bíró, a magyar fajták legaktívabb propagandistája, a MEOE Magyar Juhászkutya-tenyésztők Szakosztályának alapítója és elnöke, az Állatorvosi Főiskola tanára, a budapesti Állatkert állatorvosa, az állatkerti ebtenyészde vezetője, ’A Természet’ című lap szerkesztője, számtalan állatorvosi és kinológia szakcikk, szakkönyv szerzője. Szinte lehetetlen felsorolni az összes tisztségét, érdemét az állatgyógyászatban és a magyar kinológiában. Raitsits doktor kultikus személy volt, aki rendkívül nagy befolyással bírt.

 

Kiválásának főbb okairól maga Raitsits doktor, és a MEOE vezetősége is többször nyilatkozott.

„Történelmi hűség nézőpontjából azonban végérvényesen megállapítom, hogy részemről a M. E. O. E. választmányi tagságáról már 1922 tavaszán mondottam le, amidőn a Hubertus Magyar Vadász Egyesület vizsla szakosztályának zsűri tagságát, mint igen megtisztelő megbizatást elvállaltam és ezt a ténykedésemet az általános kutyatenyésztés érdekeiért megalakított M. E. O. Egyesületében tagsági mivoltommal összeegyeztethetőnek nem tartották. Erre elkövetkezett néhány nap múlva az a kiállítás… Hogy hány magyar kutyának adtam győztes címet…” – Raitsits Emil dr. elnöki beszédéből / A Természet, 1928.03.15.

„Amikor én beléptem az egyesületembe, alig volt körülöttünk más kutyatársaság. Szépen, rendben és egyetértéssel dolgoztunk s ha itt-ott fel is ütötte a fejét valami differencia, békecsináló természetemmel sikerült azt mindig kiegyenlíteni. Gyarapodtunk, bizalmat élveztünk, szép kiállításokat rendeztünk. Egyszer azután beütött közénk is a *turáni átok. Kezdte az általam mindig és most is nagyrabecsült Raitsits Emil doktor, aki valami apprehensió miatt otthagyta az egyesületet. Nem volt igaza, valami birói kérdésben szembehelyezkedett a választmánynyal. Raitsits ugyanis a magyar kutyafajták elismert szakértője és birája egyik kiállításon olyan ítéletet mondott, amely a nemzetközi szabályokkal ellenkezik. Három pulinak adott első díjat és championátust. A szabály az, hogy egy kiállításon csak egy első, egy második s egy harmadik díjat lehet kiadni egy fajtából s csak egy championátust. A bíró úr azzal indokolt, hogy háromféle pulit különböztet meg: luxus, közönséges és törpe pulit. Ez nonsens, mert a puli csak puli ha szalonkutyát csinálunk is belőle, vagy a nyáj mellett lomposkodik. Raitsits e miatt kilépett.” – Gegus Dániel, a MEOE ügyvezető elnöke: Kutyák és kutyások dolgairól / Pesti Hírlap, 1927.12.18.

* A turáni átok egy legenda, amely szerint a magyarok közötti viszálykodás egy ősi átok következménye. „A magyarok közt legyen széthúzás, ellenségeskedés!” – Wikipédia

 

Dr. Raitsits Emil kilépése a MEOE-ből több szempontból is hatalmas érvágás volt az egyesületnek. Egyrészt mert személye számtalan embert vonzott, és tartott az egyesületben. Másrészt mert kilépése után Raitsits doktor továbbra is a magyar kinológiai élet aktív részese – bizonyos tekintetben irányítója – kívánt maradni, így saját szervezetet alakított, saját törzskönyvezésbe kezdett. Az általa alapított és vezetett *Magyar Kutyafajták Törzskönyve (M.K.T., alapítva: 1924), valamint Magyar Foxterrier Tenyésztők Egyesülete (alapítva: 1924), illetve a hamarosan köré szerveződött nagyszámú tenyésztői és kutyatartói csoport, rövidesen a MEOE legnagyobb konkurense lett. – Szentmiklóssy Géza: A magyar feltámadás lexikona (Budapest, 1930)

* A Magyar Kutyafajták Törzskönyve nevével ellentétben nem csak törzskönyvezést takart, hanem magyar fajták szervezeteként, egyesületeként működött.

1924-től szövetségre lépett és közösen tartott rendezvényeket; a Raitsits doktor által elnökölt Magyar Kutyafajták Törzskönyve és Magyar Foxterrier Tenyésztők Egyesülete, az Országos Vizsla Club, a Magyar Királyi Csendőrkutya-telep, a Magyar Dobermannosok, valamint a Magyarországi Rendőr- és Védőkutya Egyesület. A szövetség adminisztratív központja, és gyakran a rendezvények helyszíne is, – Raitsits doktor munkahelye – az Állatorvosi Főiskola (Bp. VII. ker. István u. 2.) volt.

 

A Raitsits doktor féle és a vele szövetkező szervezetek, valamint a MEOE között hamar heves összetűzés alakult ki, ami a következő években egyre inkább elmérgesedett, olykor pereskedésig fajult. „Nagy harcban állunk velük!” – nyilatkozta Ilosvai Lajos Károly, a MEOE ügyvezető igazgatója. „Nincs kutyabéke!”, „Ádáz harc folyik a kutyafronton”, „Ebtenyésztő egyesületek tisztességtelen versenypere” és hasonló szalagcímek alatt fejtegette a korabeli sajtó az éppen vitás pontokat. 1927-ben Gegus Dániel rendőr-főkapitány helyettes, a MEOE ügyvezető alelnöke ekképpen nyilatkozott a kialakult helyzetről:

„Vele (Raitsits doktorral *szerk.megj.) együtt még egy-két elégedetlen is otthagyott bennünket. Ez kár volt ugyan, de még nem veszedelmes. Nemsokára megfabrikálták a már említett foxterrier-egyesületet, ami még mindig nem volt olyan nagy baj. De baj volt az, amikor ebben az egyesületben a volt anyaegyesület ellen kezdtek dolgozni, munkáját kontrakarirozni hitelét rontani. Szelíden védekeztünk sőt hajlandók voltunk támogatni is mert szívesen vettük, ha új alakulatok előbbre vitték a kynológiát. Nem becsülték meg ezt a megbecsülést, sőt, ahol tudtak, ütöttek rajtunk. Megalapították később, ugyancsak velünk elégedetlenek a dobermann-, mások a rendőrkutya-egyesületet. A dobermann-egyesületet magunk hoztuk majdnem életre, együttes kiállítást is rendeztünk, ahol sajnos, már ellenünk dolgoztak, aminek következtében választmányunk három tagot ki is zárt az egyesületünkből. Ennek a dobermann-egyesületnek még az alapszabályait is a mi igazgatónk, Ilosvai csinálta. Mivel fizettek? Belénk haraptak amikor csak tehették. A rendőrkutya-egyesületet mi (szerk.) alapítottuk. Később is az egyesületünk kebelében működött, mint szakosztály. Be kell ismernünk, hogy ettől a saját kreációnktól kapjuk ma állandóan a legkiadósabb rúgásokat. Minden belőlünk kitámadt egyesület pedig nagy igyekezettel sietett ellenünk dolgozni… Beadványaikkal ostromolták a várost, ellenünk hangolták a hatósági állatorvosokat s kivitték, hogy mind tényezőként szerepeljenek, még az olyan alakulat is, amelynek a címe: ,,Magyar kutyák törzskönyve”, amely alakulatnak még alapszabályai sincsenek. Így folyik a tusa a kutyaegyesületek életén belül s a legérdekesebb, hogy abban mind megegyeznek, hogy a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete ellen kell harcolni. Miért, sohasem tudtam kinyomozni, pedig elég ideig voltam rendőr.” – Pesti Hírlap, 1927.12.18.

 

 

Néhány szövetségi kiállítás nevezési létszámát elnézve nem kérdés, hogy egy ekkora csoportosulás – élén igen nagy nevekkel – milyen komoly veszélyt jelentett a MEOE hatalmi pozíciójára. Pl. 1928. május 27-én a MEOE minden fajta részére ebkiállítást rendezett a Tattersallban 150 kutya részvételével. Pár héttel később (1928. június 17-én) ugyanott, a Raitsits féle „Magyar Kutyafajták Törzskönyve” a vele együttműködő szervezetek égisze alatt, szintén kiállítást tartott, melynek rekord nevezési létszámáról több lap is beszámolt. Erre a rendezvényre: 124 magyar fajtájú kutyát (komondort, pulit, pumit és kuvaszt), 130 vadászkutyát, 110 foxterriert, 100 rendőrkutyát (főleg dobermannt és német juhászt), valamint 46 tacskót, vagyis összesen több mint 500 kutyát neveztek. „Hazánkban ily nagyszabású kiállítás még nem volt…” – Budapesti Hírlap, 1928.06.17.

 

A Raitsits doktor köré csoportosuló szervezetek szövetségbe tömörültek, és létrehozták a Magyarországi Telivér Kutyafajtákat Tenyésztők Egyesületeinek Szövetségét, melynek elnöke: dr. Raitsits Emil lett. Ennek a kötelékébe tartoztak a következő szervezetek: Magyar Kutyafajták Törzskönyve, Magyar Foxterrier Tenyésztők Egyesülete, Magyar Dobermannosok, Magyar Tacskó Tenyésztők Egyesülete, Országos Vizsla Club, Országos Magyar Rendőrkutya Egyesület. Ez utóbbiban jelentős szerepet töltött be az egyesület titkára: dr. Kotoff Olivér detektív, aki mindenben támogatta Raitsits törekvéseit, főleg a magyar fajták rekonstrukciója, és a kutyák használati fontosságának vonatkozásában. – A Természet, 1929.03.15

 

A Szövetséghez a következő években további szervezetek csatlakoztak: az Ebtenyésztők és Ebkedvelők Dunántúli Egyesülete, a kisgazdákból álló Abaúj-Torna Vármegyei Magyarfajtájú Ebtenyésztő Társulat, és a Magyar Véreb Egylet.

„Az Abaúj-Torna Vármegyei Magyarfajtájú Ebtenyésztő Társulat elnöksége. Tájékoztatás: Abaúj-Torna vármegyében 1929. év óta Gibárt, Litka, Pécse, Szala, Szászfa, Krasznokvajda községekben csak törzskönyvezett magyar kuvaszt lehet tartani, illetve nevelni. Míg a magyar kutya külföldön közkedveltségnek örvend, addig hazánkban az utóbbi időkig nagyon el volt hanyagolva. Hazánkban egyedül álló népies tenyészetünket különösen azon községek figyelmébe ajánljuk, ahol esetleg a fellépett veszettség miatt az egész ebállomány kipusztult.” – Fejérvármegye Hivatalos Lapja, 1931.05.07.

A Szövetségben minden szervezet megtartotta autonómiáját, saját tisztikarral rendelkezett. Ugyanakkor kiállításokat, munkaversenyeket, bemutatókat gyakran közösen szerveztek. Az adminisztrációt és törzskönyvezését Raitsits doktor végezte. A papírmunkákban és az események szervezésében, lebonyolításában személyes alkalmazottja: Orlay Ilona segítette.

(Itt muszáj megjegyeznem, hogy: a két világháború közti időszakban a kutyák hazai törzskönyvezése ezer szálon futott. Ott volt a MEOE, ahol minden fajtát törzskönyveztek. Emellett – Raitsits doktor vezetésével – ugyancsak minden fajta részére vezettek törzskönyvet az Állatorvosi Főiskola Poliklinikáján, valamint a budapesti Állatkertben. A Szövetség tagegyesületei – különböző jelzésekkel – vezettek külön törzskönyvet többek közt: a magyar fajták „MKT”, a foxterrierek „MFT”, a vizslák „OVT”, a dobermannok „DT” és a rendőrkutyák „OMRE” részére. A szervezetek és a törzskönyvezési rendszerek megnevezése nem mindig utalt egyértelműen arra, hogy milyen fajták iktatását végzik pontosan. Hiszen rendőrkutyának minősült pl. a szamojéd, a francia bulldog, a bernáthegyi, és a csau-csau is. A kesze-kusza törzskönyvezés folyamatos vitát eredményezett a kinológiai szervezetek – főleg a Szövetség és a MEOE – között. A helyzetet a ’30-as évek végére minisztériumi határozattal rendezték, amiben részletesen leírták, hogy melyik szervezet, mely fajták számára állíthat ki legálisan törzskönyvet.)

 

 

1930-ban Raitsits doktor lemondott „A Természet” című lap szerkesztői pozíciójáról, és saját szerkesztésű kinológiai havilapot indított (mint a Szövetség hivatalos közlönye), „Kutyatenyésztés” címmel. Ebben kutyakiállítások és versenyek hírei, tenyésztési cikkek, és egyesületi közlemények jelentek meg. A kiadványt 1933-tól új formában, „Magyar Kutyatenyésztő” címmel publikálta. (A tartalomból: tenyésztési szakcikkek, a kutyák ápolása, gondozása, állategészségügyi rendeletek, különböző fajták ismertetése, kutyatörténetek, versek, vadászkutya és rendőrkutya nevelés, törzskönyvezés, beszámolók magyar és külföldi kiállításokról.) – Mezőgazdasági Szakfolyóirataink Bibliográfiája II. 1900-1944

 

1934 márciusában a Szövetség nagyszabású kutyakiállításra és rendőrkutya bemutatóra készülődött, az országos mezőgazdasági kiállítás keretein belül. A kiállítás második napján azonban tragikus hír érkezett.

„Raitsits Emil dr. édesanyjával és feleségével lakott a Bethlen-téri házban. Hozzátartozói kétségbeesetten és tehetetlenül nézték a tudós professzor lelki összeomlását, amely két évvel ezelőtt, fivére öngyilkosságakor kezdődött, s amely a múlt év augusztus 2-án már egy öngyilkossági kísérlethez vezetett. Akkor morfiummal mérgezte meg magát s búcsúlevelében idegei összeroppanásával indokolta az öngyilkosságot. Hozzátartozói mármár azt hitték, hogy lemondott öngyilkossági terveiről, az utóbbi hetekben azonban újabb idegösszeroppanás jelei mutatkoztak rajta. Pénteken, március 23-án volt fivére tragikus halálának második évfordulója. A tanár – valószínűleg a kora éjjeli órákban – sztrichnin befecskendezéssel szervezetébe vitte a mérget s mire hozzátartozói fölfedezték tettét, már minden orvosi beavatkozás hiábavaló volt.” – Magyarság, 1934.03.25.

A professzor halála mélyen megrázta a kutyás társadalmat. Legfőbb bizalmasa, és közvetlen munkatársa Orlay Ilona később úgy nyilatkozott: „Szomorú dermedtség ült a könnyes arcokra. Hirtelen távozása nagy űrt hagyott maga után.”

 

Raitsits doktor halála után nem sokkal – 1934. május 4-én – a Magyar Kutyafajták Törzskönyve egyesületté alakult: Magyarfajta Kutyákat Tenyésztők Egyesülete (M.K.T.E.) címen. Az egyesület elnöke vitéz dr. Benárd Ágost, ügyvezető főtitkára dr. Anghi Csaba Geyza, a törzskönyvezés vezetője pedig dr. Abonyi Lajos lett. (Utóbbi kettő korábban dr. Raitsits Emil közvetlen munkatársa volt.) – Ujság, 1934.05.03. Az adminisztratív feladatokat továbbra is Orlay Ilona látta el.

1934-ben az Országos Magyar Rendőrkutya Egyesület saját kutyás kiadványt jelentetett meg „A rendőrkutya” címmel, melynek főszerkesztője az egyesület titkára, dr. Kotoff Olivér detektív volt.  1935 júniusában pedig, – Raitsits doktor lapjának pótlására – dr. Abonyi Lajos indította el a havonta megjelenő „Magyar Kutyasport” című kinológiai szaklapot.

A Magyarországi Telivér Kutyafajtákat Tenyésztők Egyesületeinek Szövetségének fenntartója, és vezetője 1935-től az Országos Magyar Rendőrkutya Egyesület, vagyis az O.M.R.E. lett (mely saját törzskönyvezést vezetett). 1936-ban az OMRE – mint anyaegyesület – csatlakozott az Union Canine Internationale nevű nemzetközi kinológiai szervezethez. – Pesti Hírlap, 1936.06.04.

 

A ’30-as évek közepére annyira ellenségessé vált a Szövetség és a MEOE viszonya, hogy – némi külső nyomásra – béketárgyalásokba kezdtek. A legnagyobb vitákat az FCI csatlakozás okozta, ami által a MEOE monopolhelyzetbe került. Állami beavatkozással próbáltak rendet és békét teremteni a folyton marakodó kutyaegyesületek közt, de nem jártak sikerrel. Mindkét oldalról érkeztek olyan követelések, amibe a másik nem ment bele. A békülési kísérletet újabb perek követték.

A Magyarfajta Kutyákat Tenyésztők Egyesületét, illetve a magyar fajták iránt érdeklődőket ez idő tájt egy szenzációs felfedezés publikálása foglalkoztatta. Egy olyan ősi magyar hajtókutya fajtát fedeztek fel, ami korábban csak bizonyos tájegységeken volt ismert. A komondor, a kuvasz, a puli és a pumi mellett megjelent egy ötödik magyar juhász és pásztorkutya fajta.

„Néhány évvel ezelőtt az Alföldön, Orosháza környékén, majd Balassagyarmat vidékén vették észre az ebtenyésztő szakemberek az új kutyát. Magam is láttam néhányat Mezőhegyes-Hódmezővásárhely vidékén, sőt magánosok kezén a fővárosban is él néhány példány. Középnagyságú, körülbelül 40 centiméter magas. Az Alföldről származók egyszínű feketék, a Balassagyarmat környékiek spriccelt tarkák, márványozottak, úgynevezett pepitakutyák. A tenyésztés célja az lesz, hogy az ősmagyar kutyafajtákhoz hűen ezt az új terelő kutyát is egyszínűvé tenyésszék. Egészen fekete legyen. Ismertetőjeleik a felálló fül, a megnyúlt fej, félhosszú, vagy enyhén hullámos szőr. A kutatók juhnyájak, gulyák mellett találták, mint terelőpulit. Anghy Csaba Geyza magyar hajtókutyának nevezte el. A kutyatípust senki sem ismerte. Ezért keltett olyan nagy feltűnést a megjelenése a legutóbbi kutyakiállításon.” – dr. Abonyi Lajos: Ilyen a legújabb magyar őskutya / Uj Nemzedék, 1936.03.31.

„Kecskeméten is sok van belőlük, itt mudi-nak hívják. A mudit Fényes Dezső a balassagyarmati Nagy Iván Múzeum igazgatója tenyészti tisztavérben.” – dr. Anghi Csaba Geyza előadásából / Magyarország, 1936.10.17.

 

1937-ben a Magyarországi Telivér Kutyafajtákat Tenyésztők Egyesületeinek Szövetsége módosította alapszabályait, és újjáalakult. A szervezet neve 1939. március 13-tól hivatalosan is: Magyar Kutyatenyésztő Egyesületek Országos Szövetsége lett. A Szövetség tagjai változatlanul a következő egyesületek voltak: Magyarfajta Kutyákat Tenyésztők Egyesülete, Magyar Foxterrier Tenyésztők Egyesülete, Magyar Dobermannosok, Magyar Tacskó Tenyésztők Egyesülete, Országos Vizsla Club, Országos Magyar Rendőrkutya Egyesület, Ebtenyésztők és Ebkedvelők Dunántúli Egyesülete, Abaúj-Torna Vármegyei Magyarfajtájú Ebtenyésztő Társulat, Magyar Véreb Egylet. – Köztelek – 1939.05.14. A szövetség elnöke: Ifj. gróf Esterházy László, ügyvezető főtitkára pedig Kölcsei Kende Mihály lett. A törzskönyvezést, adminisztrációt, rendezvények szervezését és lebonyolítását Orlay Ilona látta el. A rendőrkutyák bemutatójáról és bírálatáról dr. Kotoff Olivér gondoskodott. A Szövetség hivatalos lapja „A vadászkutya” lett.

 

1940-ben a Szövetség és a MEOE kapcsolatában némi enyhülés mutatkozott, amikor a két szervezet hajlandó volt osztozni a mezőgazdasági kiállítás keretében megrendezett több napos kutyakiállításon.

„Sikerült első ízben a hazai ebtenyésztés szakszerű irányításával foglalkozó mindkét országos testületben tömörült ebtenyésztők részvételét biztosítani olyképpen, hogy március 31-én, április 1-én, 2-án és 3-án a Magyar Kutyatenyésztők Egyesülete Országos Szövetségének keretébe tartozó egyesületek tenyésztő tagjai, míg április 7-én, vasárnap a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének ebtenyésztő tagjai vesznek részt a kiállításon.” – Uj Sopronvármegye, 1940.03.29.

A Szövetség – a háború vége előtti – utolsó kiállítását 1943. június 6-án a budapesti Tattersallban tartotta, 137 kutya részvételével. Ekkor állítottak ki először drótszőrű magyar vizslát. „A többi kutyafajtákból is kitűnő anyag jelent meg, de a legfeszültebb érdeklődés a drótszőrű magyarvizslák első szereplését előzte meg. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az érdekeltség körében őszinte tetszést aratott a drótszőrű magyarvizsla kitenyésztésére irányuló kezdeti kísérletek nyilvánosság előtt először szerepelt első példánya.” – A vadászkutya, 1943.06.15

 

„A Szövetség és a tagegyesületek vezetőségei némi aggodalommal néztek az idei kiállítás elé, mert egyfelől az ismeretes utazási nehézségek, a megdrágult vasúti menetdíjak, a kutyák élelmezésének nehézségei, másfelől a kutyatulajdonosok jelentékeny részének katonai szolgálatteljesítés folytán előálló elfoglaltsága, mindmegannyi akadálya volt annak, hogy kellő számú nevezést várhassanak. De a magyar élniakarás és nemzeti vitalitásunk ezen a téren is kiállotta a próbát. A kutyatulajdonosok lelkes ügyszeretete e súlyos akadályok ellenére sem hagyta cserben még ezt a nemzeti célt sem és felvonult tanúságot tenni amellett, hogy a magyar haza minden nemzeti ügye számára jut lelkes és ügyszerető hazafia.” – A vadászkutya, 1943.06.15

Ezt követően a Szövetség minden rendezvényét törölte.

 

„A Magyar Kutyatenyésztő Egyesületek Országos Szövetsége részéről 1944. június 4-re tervezett kiállítást – rajtunk kívülálló okokból – ez időpontban nem bírjuk megtartani, de nem mondunk le róla, csak elhalasztjuk. Adja Isten, hogy minél előbb megtarthassuk.” – A vadászkutya, 1944.05.15

 

Az elkötelezett kutyások ezután már nem serlegekért és szalagokért, hanem az életükért küzdöttek.

 

 

A cikksorozat következő, egyben utolsó részében a háború utáni történésekről lesz szó. (Borítókép: Dobermann család a Szövetség 1925-ös őszi kiállításán – Pesti Napló Képes Műmelléklet, 1925.10.18.)