Kinológiai szervezetek Magyarországon 3. rész
Az előző bejegyzést ott fejeztem be, hogy… Már az OMEE hanyatlási fázisában felmerült az igény egy új ebtenyésztő szervezet megalakítására, miután az első kennel klub nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 1905-ben – egy nemzetközi kiállítás alkalmával, melyet az Országos Magyar Vadász-Szövetség rendezett – „A magyar ebtenyésztők elhatározták, hogy egy teljesen új általános ebtenyésztő-egyesületet fognak létesíteni. Az alakulóülések az ebkiállítás munkálatának befejezése után veszik kezdetüket.” – Vadászat és Állatvilág, 1905.11.01. Az 1905-ös kiállításokról 1905-ben két nagy nemzetközi kutyakiállítást is rendeztek, melyek nem csak a hazai, hanem a külföldi kiállítókat is vonzották. Tavasszal volt a III. Nemzetközi foxterrier- és tacskó-kiállítás (műkotorék-versennyel rókára és borzra), melyet a Magyar Foxterrier és…
Kinológiai szervezetek Magyarországon 2. rész
Az előző bejegyzést ott hagytam abba, hogy 1898-ban megszületett az első hazai kennel klub. Ez a cikk ennek az egyesületnek a megalakulását, működését, elért eredményeit, virágkorát, majd megszűnését, és annak okait tárja fel. Országos Magyar Ebtenyésztő Egyesület O.M.E.E. alapítva: 1898. október 29. „Országos magyar ebtenyésztő-egyesület. Vasárnapi számunkban már említettük, hogy Budapesten mozgalom indult meg egy ebtenyésztő-egyesület létrehozására s kifejtettük az új egyesület gazdasági jelentőségét. Ez az egyesület országos magyar ebtenyésztő-egyesület címén már meg is alakult Gromon Dezső honvédelmi miniszter elnöklésével. Tormay Béla miniszteri tanácsos lett az egyesület alelnöke. A földmivelési miniszter már jóvá is hagyta az egyesület alapszabályait. Az egyesület célja — mint mi is írtuk — a telivér eb…
Kinológiai szervezetek Magyarországon 1. rész
A magyar kinológiai szervezetek múltja majd 200 évre nyúlik vissza. Ezen eseménysorozatba ad némi betekintést a cikk-összeállítás. Ebben a részben; megemlékezve a korai magyar kinológia nagyjairól, alapítóiról, az első kutyakiállításokról, a törzskönyvezés és a magyar sportkutyászat kezdetéről. Hiszen „múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe” (Babits Mihály). „Mint minden sportnak, így a kutyasportnak is, vagy mint szakkifejezéssel mondani szokták: a kynológiának, Angolország volt az ősi fészke. A telivérebtenyésztés ott már a XVIII. század közepétől kezdve sportszerű felkarolásban részesült. Az angolok sportszerű ebtenyésztése adott lendületet ugyanennek a sportnak Franciaországban és Németországban is. Míg minálunk a mult század utolsó évtizedeiben mutatkozott némi érdeklődés a…
Hová tűntek a kutyás újságok?
Amikor gyerek voltam és elkezdtek érdekelni a kutyák, hamar rajongója lettem a kutyás újságoknak. Korábban több ilyen lap volt a piacon. Csak kibattyogtam az újságoshoz és rendre bevásároltam mindet. Vettem az A Kutyát, a Kutya Revüt, a Nemzetközi Kutya Magazint, meg amit csak kapni lehetett. Sok cikk megmaradt bennem amit olvastam, ami nagy hatással volt rám, vagy ami felkeltette a kíváncsiságomat olyasmi iránt amiről addig még csak nem is hallottam. Fiatalkorom kutyás lapjaiból mára nem maradt egy sem. Minden nyomtatott szakmai kutyás lap megszűnt. Online újságok vannak persze, de… Egyrészt; Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel, de én szeretem kézbe fogni az újságot. Szeretem lapozgatni, szeretem a látványát, az illatát, a…
Háborús gondolatok
Több hónapos egészségügyi kényszer-pihenő után azt gondoltam, ott fogom folytatni a blogot ahol abbahagytam. A soron következő cikk a tenyésztői stressz lett volna. De azután kitört a háború, és egyszerűen annyira bagatell lenne most a hétköznapi gondokon siránkozni, hogy képtelen lennék erről írni. Nem is lenne túl ízléses. Számos cikk jelent meg korábban a hadszíntereken szolgáló ebekről, de hogy a civil lakosság kutyáinak mi a sorsa háborús időkben, arról csak elvétve van információ. Írásaimban már többször foglalkoztam azzal, hogy a történelem sodrása, illetve bizonyos események, hogyan befolyásolták az emberek mellett kutyáik életét. Külön kiemelve a fajtatiszta ebek történetének alakulását, mivel ők egyfajta nemzeti jelképek, vagyis a politika gyakran beleszólt/beleszól abba,…
Kutyázás és tudományok – Münchhausen by proxy
Régóta foglalkoztat a kutyázás kapcsolata a különböző tudományokkal. Ha az ember a kutyák után kutakodik – legyen szó szinte bármiről – számos érdekes aspektusra lehet bukkanni. Nem gondoltam volna például, hogy amikor szinte véletlenszerűen elkezdtem feltárni a saját fajtám hazai történetét, olyan összefüggésekre bukkanok, amitől leesik az állam. Hogy a történelemhamisítás mint olyan, a kutyázást is érinti. Hogy a politika ebbe is beférkőzik, már igencsak régóta. Például mi hosszúszőrű collie tenyésztők sokáig úgy tudtuk, hogy a magyar collie tenyésztés története csak több évvel a II. Világháború után kezdődött Magyarországon, egész konkrétan az 1960-as években. Azután elég volt 10 percet eltöltenem a magyar sajtó adatbázisban ahhoz, hogy rájöjjek, ez mennyire nem…